|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 31 találat | lapozás: 1-30 | 31-31 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Müller, Herta 2009. október 9.A Kolozsvári Állami Magyar Színház Visszaszületés című előadása kapcsán, a szerző, Visky András által megfogalmazott kérdésre: vajon a fogságban szocializálódott egyén lehet e szabad valaha, Varga László még úgy gondolta, hogy aki rabként nőtt fel, rabként is hal meg, ha fogva tartói karmaiból ki is szabadul. Az idei irodalmi Nobel-díj idei nyertese, Herta Müller esetében viszont ez egyáltalán nincs így. Ő is „fogolyként” nőtt fel, a romániai kommunizmus idején, a román titkosrendőrséggel való együttműködés megtagadása miatt a rendszer ellenségeként volt nyilvántartva, első két kötete csak cenzúrázva jelenhetett meg. Romániai svábként, kisebbségi sorban vészelte át a rendszer üldöztetéseit, ráadásul néhány, szintén német írótársával megalapította az Aktionsgruppe Banat nevű irodalmi csoportot, melynek kiáltványában meg merték fogalmazni: „a megrendelésre írott irodalom nem irodalom, az nem is létezik”. Herta Müllert tanári állásából kirúgták, majd a folyamatos zaklatások miatt 1987-ben kénytelen volt elhagyni az országot. Dragomán György, aki szintén Erdélyből menekült, ugyanazon okok miatt, mint Herta Müller, találóan fogalmaz, amikor azt mondja „az írónő kitüntetése sok olyan embernek jelent elégtételt, akinek el kellett menekülnie szülőföldjéről a diktatúra elől”. Herta Müller az üldöztetésben is tudott szabad lenni. /Varga László: Az üldöztetés szabadsága. = Krónika (Kolozsvár), okt. 9./2009. október 9.Herta Müller romániai származású német írónő kapta meg az idei irodalmi Nobel-díjat. Az írónő egy Temesvárhoz közeli sváb faluban, Niczkyfalván született 1953-ban, majd több sikertelen emigrálási kísérlet után Németországba vándorolt ki 1987-ben. Irodalmi pályafutását a temesvári bölcsészkaron kezdte. „Ha annak idején itthon marad, ma nem lenne Nobel-díjas, az államhatalom elnémította volna. A 60-as 70-es években Temesváron több irodalmi kör működött sok tehetséges alkotóval, de köztük is a legtehetségesebbnek Müller bizonyult” – mondta Ferencz Zsuzsanna. Herta Müller az elsők között volt, akik nyíltan szembeszálltak a Ceausescu-diktatúrával. A román írótársadalomban úgy fogadták a Herta Müller díjazását, mintha az elismerést egy született román író kapta volna. „Ez a Nobel-díj tulajdonképpen a miénk is, hiszen Herta Müller könyvei, publicisztikai munkái is a román valóságra építenek” – jelentette ki Mircea Mihaies író és műkritikus. Hasonlóan nyilatkozott Razvan Theodorescu volt kulturális miniszter is: szerinte a román irodalmárok egy ilyen elismerésre várnak Lucian Blaga óta. Hertha Müller a kommunista diktatúrával való szembehelyezkedése miatt sokáig tiltólistán szerepelt Romániában, de a rendszerváltás után is elhallgatott írónőnek számított. Először magyar nyelven a Rókák csapdába esnek című könyve jelent meg 1995-ben. /Sipos M. Zoltán: Romániai Nobel-díjas. Herta Müller bánsági születésű írónő kapta a Svéd Királyi Akadémia elismerését. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./2009. október 17.A bánsági születésű, német Herta Müller nyerte idén az irodalmi Nobel-díjat. Magáénak tekintheti-e a díjat az a román állam és társadalom, amely évtizedek óta azt a kisebbségellenes politikát folytatja, amelynek áldozatairól Herta Müller ír? Kijelenteni, hogy a román állam bűnöket követett el a területén élő kisebbségek ellen, ez kockázatos gesztus. Marius Cosmeanu, a cikkíró ezt tapasztalhatta, a mikor két-három éve írt egy vezércikket arról a széles körben elterjedt véleményről, mely szerint Tőkés László a magyarok Funarja. Cikke után egyes olvasók azt kérték, hogy Cosmeanut fosszák meg román állampolgárságától. Elkövetett ugyanis egy hibát: egy magyarért szállt síkra, s ez megbocsáthatatlan bűnnek minősült. Ion Bogdan Lefter román irodalomkritikus a díj kihirdetése után azt írta, Herta Müller a román alkotmány első cikkelyét támadja meg. Azt, hogy „Románia önálló, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. ” A román társadalomból hiányzik az (ön)kritika, ez a társadalom képtelen feldolgozni saját múltja ballépéseit és bűneit. Herta Müller egy olyan rendszer ellen küzdött, amely ma is jelen van Romániában. /Marius Cosmeanu: Herta Müller, kényelmetlen tényező. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 17./2009. november 11.A Nobel-díjas Kertész Imre arra a kérdésre, hogy berlininek vagy budapestinek érzi-e magát, a Die Welt lapnak azt válaszolta, hogy Budapesten ,,A helyzet az elmúlt tíz évben folyamatosan romlott. Szava a jobboldali szélsőségeseknek, illetve az antiszemitáknak van. A magyarság régi terhei, »a hazugság és az elfojtásra való hajlam« jobban érvényesül, mint eddig bármikor. Magyarország háborús szerepe, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: mindez nincs feldolgozva, mindezt csak kozmetikázzák és szépítgetik. ” Továbbá: ,,én az európai kultúra terméke vagyok. Egy dekadens, ha így akarja. Egy gyökértelen. Ne kössön engem Magyarországhoz. Elég az, hogy engem az ön honfitársai zsidóvá tettek. A faji és a nemzeti hovatartozás számomra nem érvényes, és hogy rátérjek az Ön által említett gazdag magyar irodalmi örökségre, elárulnék önnek valamit: a szocializmus évei alatt egyetlen, államilag engedélyezett könyvet sem olvastam el. Az én ízlésemnek ez nem felelt meg. Ha ezzel időnként meg is próbálkoztam, mindig kifordult a gyomrom. Természetesen van néhány magyar szerző, akiket én igen tisztelek. Ők a nyelv csodálatos művészei, dekadens játékos alakok, akiknek a neve önöknek itt, Németországban nem sokat fog mondani: például Krúdy Gyula, aki 1878 és 1933 között élt, vagy Szomory Dezső, a Krúdy kortársa volt. Mindketten ugyanakkor nagyszerű esszéírók is voltak”. A Népszabadságban Takács Ferenc írta ,,Nincs, aminek örülni és nincs, mit ünnepelni”, felköszöntő örvén pedig bocsánatot kellene kérnünk tőle, mármint Kertész Imrétől ostobaságunkért, gyávaságunkért és rosszhiszeműségünkért. Esterházy Péter még nem olvashatta a Die Welt-interjút, amikor az Élet és Irodalomban közölt jegyzetét lezárta: ,,Elvégzett egy munkát a magyar nyelvben, a magyar gondolkodásban, a nagy magyar irodalomban, a világirodalomban, amit senki más nem végzett el, igaz, nem is végezhetett. Munkánk személyes; hogy ez így legyen, azért kevesen tettek többet, mint Kertész Imre. ” Herta Müller bánáti születésű idei német és német nyelven író Nobel-díjas írónő és Kertész Imre között annyi hasonlóság van, hogy mindketten egykori életterük – szándékosan kerülöm a ,,hazájuk” szót – saját bűneivel és egyéb mulasztásaival való szembenézését hiányolják, és a mérhetetlen különbség köztük az, ami velük személyesen és felmenőik révén megesett: egyikük megjárta Auschwitzot, másikuk édesanyja németként a szovjet gulágot. Egyikük a Szekuritáté és a Ceausescu-diktatúra elől menekült Németországba, másikuk önként választotta a megtagadott Budapest helyett Berlint. /Sylvester Lajos: A magyarokhoz nem kötődő, magyarul író Nobel-díjas író. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 11./2009. december 4.„Két német ember. Herta Müller és Klaus Johannis. Az egyiket végletesen traumatizálták romániai szenvedései, a másik arra hivatott, hogy megszüntesse Románia szenvedéseit” – írta lelkesen Ágoston Hugó, az ÚMSZ vezető publicistája. Két román ember. Traian Basecu és Mircea Geoana. Traian Basescu 1990 előtt nómenklaturista volt, Mircea Geoana nem, Traian Basescu elítélte a kommunizmust, Mircea Geoana pedig „meghaladja a kommunizmust, és felvilágosult európaiként gondolkodik. Az egyik destruál, a másik konstruál”. /A sajtó eddig nem tudósított Geoana kommunizmust meghaladó felvilágosultságáról, a cikkíró sem. / Két magyar ember. Markó Béla és Kelemen Hunor. Markó és Kelemen „a pozitivitást és a következetességet mutatja fel erényeinkként. ” Még két magyar ember. Eckstein-Kovács Péter és Tőkés László. „A szánalmasságnak van egy határa, amelyet átlépve a mégoly jeles múltú személyiségek is diszkvalifikálják magukat politikailag – és talán erkölcsileg is. ” Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsos „egy ideje az elnök delegált tisztára mosójaként járatja le magát és a magyarokat rendszeresen a tévében. ” A cikkíró nem érti Tőkés László álláspontját „Ami a kommunizmus elleni ádáz harcát illeti, árnyékbokszolás”. /Ágoston Hugó: Választás – emberekben elbeszélve. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./2009. december 10.Az irodalmi Nobel díj átadása alkalmából december 9-én bánsági szülőfalujában, Nizkydorfon emlékeztek meg a Németországban élő Herta Müller írónőről. A helyi általános iskolában bemutatták Nicoleta Trifan Nitzkydorf története című, fényképekkel illusztrált dokumentumkötetét, amely bemutatja Herta Müller gyermekkorának Nitzkydorfját és a mai települést, amelyben a kivándorolt svábok helyét ukránok és románok foglalták el. A könyvbemutatót a Jel Herta Müllernek című rendezvény követte, amely bábszínház előadást és a bánsági svábokat bemutató tudományos ülésszakot foglalt magába. /Pataki Zoltán: Jel Herta Müllernek. Szülőfalujában ünnepelték a Nobel-díjas írónőt. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 10./2009. december 14.A diktatúrákhoz kapcsolódó emlékek szervesen beépültek a romániai társadalom tudatába, mivel ezek az élmények generációkon keresztül továbböröklődnek, még sokáig meg fogják határozni az ott élő közösségek lelkiállapotát – fejtette ki Herta Müller Stockholmban, a Nobel díj-ünnepségen. Herta Müller a hagyományokkal szakítva nem is szólalt fel a díjátadó ceremónián, már pár nappal az esemény előtt megelőlegezte a nyilvánosságnak az alkalomra fogalmazott köszönőbeszédét. Írásában gyerekkori élményéből kiindulva, az édesanyja mindennapi intelméből, hogy mindig hordjon magánál zsebkendőt, szimbólummá emelte a tenyérnyi rongydarabkát. /Szakács Zsuzsanna: A hazátlanság dicsősége. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./2010. január 14.A Kossuth utca perében lehetett, a Gusa-perben nemElutasították Tőkés László kérését a megyei törvényszéken! A megyei törvényszéken tegnap megszületett az első bírói döntés a Gusa-szobor perében: elutasították a felperes Tőkés László azon kérését, hogy az alapper lefolytatása idején szüneteltessék a Gusa-szobor felállítására vonatkozó helyi tanácsi határozat végrehajtását. A múlt heti halasztás után a tegnapi tárgyaláson a helyi tanács nevében Dorin Florea polgármester ismét halasztást kért, arra hivatkozva, hogy a Tőkés László által indított perben a tanácsnak jogi képviselőt kell találnia. Mint írtunk róla, Tőkés László a Gusa-szobor felállítását jóváhagyó tanácsi határozat semmissé nyilvánítását jogi úton próbálja elérni, a jogi képviseletét ellátó dr. Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd pedig kérte, hogy az alapper lefolytatásáig, mindaddig, amíg végleges bírósági ítélet születik, a megyei törvényszék szüneteltesse a tanácsi határozat végrehajtását. Azaz: addig ne állíthassák fel a kommunista rezsimet kiszolgáló, a temesvári forradalmárok közé lövető tábornok szobrát, amíg a tanácsi határozat ügyében nem dönt a bíróság. A helyi tanács halasztási kérelmének elutasítását kérte Kincses Előd tegnap Maria Ristache bírótól, aki a tanács kérését megalapozatlannak ítélte és elutasította a tárgyalás elnapolását. Az első kis "győzelem" után Kincses Előd újabb iratot adott át a bíróságnak, valamint a tanácsot képviselő jogásznak, amelyből kitűnik, hogy Gusa a Jurnalul nationalban megjelent cikk szerint nemcsak a temesvári megtorlásokért, hanem az otopeni-i repülőtéren meggyilkolt 50 katona haláláért is felelős. Az ügyvéd hangsúlyozta, ha a tanács határozatának végrehajtását az alapper idejére nem szüneteltetik, Gusa szobrát akár holnap is felállíttathatja a Gusa Alapítvány, ami – ha az alapperben a határozat semmisségét jóváhagyó ítélet születik – a szobor lerombolását jelenti. "Ez mindenképpen erkölcsi és anyagi kárt jelent, hiszen az alapítvány akár kártérítést is kérhet majd" – mondta Kincses Előd. Hozzátette: az Európai Néppárt (amelynek a PD-L is tagja, tehát Dorin Florea is) decemberben felhívást intézett a posztkommunista országokhoz, hogy kerüljék azon személyek dicsőítését, akik a rendszerváltás idején történt megtorlásokért tehetők felelőssé. "Olyan elismert személyiségek, mint Herta Müller Nobel-díjas író is tiltakoztak a szoborállítás ellen. El lehet képzelni, hogy a nemzetközi sajtó mennyire megszellőztetné a szoborállítást és roppant kellemetlen lenne Romániára nézve, ha egy ilyen személy kultuszát ápolnák, mint Gusa tábornok, akit csak azért nem ítéltek el 1990 után, mivel elhunyt" – mondta. A bíró a tárgyalás után egy órával már közölte az ítéletet: elutasította Tőkés Lászlónak a szoborállítási határozat végrehajtását szüneteltető kérelmét. Kincses Előd a Népújságnak kijelentette: az ítélet közlésétől számított 5 napos határidőben fellebbezést nyújtanak be. "Furcsállom a törvényszék kettős mércéjét, hiszen a Kossuth utca perében a táblaelhelyezésre vonatkozó határozat szüneteltetését kérő román veteránszervezetek kérésének engedtek, pedig a Gusa- szoborállítással nagyobb erkölcsi és anyagi kár keletkezik" – nyilatkozta az ügyvéd. Az alapperben az első tárgyalás 2010. január 22- én lesz. Antalfi Imola. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. február 3.Tüntetéseket szerveznek civilek a Guşă-szobor ellenAz 1990-es évek elején a bukaresti Egyetem téren rendezett megmozdulásokhoz hasonló tüntetéseket helyezett kilátásba Marosvásárhelyen a Pro Europa Liga, ha a városi önkormányzat nem mond le arról a tervéről, hogy köztéri szobrot állíttasson a néhai Ştefan Guşă tábornoknak, aki az 1989 decemberi forradalom idején a tömegbe lövetett Temesváron. A marosvásárhelyi városi képviselő-testület a múlt héten jóváhagyta, hogy Vasile Ghere ügyvéd képviselje a tanácsot abban a perben, amelyet Tőkés László európai parlamenti képviselő indított az önkormányzat terve ellen. Az ügyvéd megbízásával kapcsolatos döntést a szoborállításról tavaly ősszel elfogadott tanácsi határozatot támogató, majd sikertelenül visszatáncolni próbáló RMDSZ-frakció is megszavazta. A marosvásárhelyi székhelyű Pro Europa Liga civil szervezet elnöke, Smaranda Enache szerdán leszögezte: ha a városi önkormányzati testület nem mond le a Guşă-szobor felállításának tervéről, a civil társadalom hosszú távú, folyamatos tiltakozó megmozdulásokat rendez Marosvásárhelyen, azokhoz hasonlóan, amilyenek az 1990-es évek elején zajlottak a bukaresti Egyetem-téren. „A Pro Europa Liga és több más civil szervezetek már elkezdték az informális egyeztetéseket a tiltakozó akciókról (…), de reméljük, hogy a pártok és közéleti személyiségek még konzultálnak egymással ez ügyben és a lobbi is folytatódik” – fejtette ki sajtótájékoztatón Smaranda Enache. A Pro Europa Liga elnöke szerint a civil társadalom nem nézheti tétlenül, hogy egy olyan embernek állítsanak szobrot, aki vélhetően bűnös a temesvári tűzparancs kiadása miatt. „Nincs más kiút, ezt kell tennünk. Számomra érthetetlen, hogy egy képzett, értelmiségiekből álló önkormányzati testület ennyire felelőtlenül ragaszkodjon egy olyan tervhez, amely Marosvásárhelynek sem hírnevet, sem elismerést, sem nyugalmat nem biztosítana” – fogalmazott Smaranda Enache. Hozzátette: A Guşă-szobor felállítása elleni tiltakozáshoz eddig 117 közéleti személyiség csatlakozott, köztük Herta Müller Nobel-díjas író, Tőkés László, Vladimir Tismăneanu, Alexandru Cistelecan, Zoe Petre, Adrian Cioroianu, Renate Weber, Horia Roman Patapievici. A marosvásárhelyi városi tanács egyébként a múlt héten határozatban hagyta jóvá, hogy Vasile Ghere ügyvéd képviselje a testületet abban a perben, amelyet Tőkés László indított az önkormányzati határozat ellen, írta a Népújság című marosvásárhelyi napilap. A lap szerint a városi tanács egyetlen, szociáldemokrata ellenszavazattal, vita nélkül fogadta el a határozatot. Mint ismeretes, a Ştefan Chiţackal és Victor Atanasie Stănculescuval egyetemben, az 1989-es temesvári forradalom megtorlásával vádolt, de időközben elhunyt Guşănak azok után emelnének szobrot Marosvásárhelyen, miután 2009 őszén a helyi tanács egyhangúlag megszavazta a polgármester és a tábornokról elnevezett alapítvány javaslatát. A határozatot az RMDSZ-frakció is megszavazta. Utólag azzal mentegetőztek, hogy cserében a román politikusok is támogatták azon tervüket, hogy szobrot állítsanak Sütő Andrásnak. Később a sajtó és a közvélemény nyomására az RMDSZ tíz képviselője megpróbálta érvényteleníteni a tanács korábbi döntését – sikertelenül. Benedek István frakcióvezető tavaly novemberben azt nyilatkozta: annak ellenére, hogy egyesek román–magyar ellentétként próbálják beállítani a Guşă-ügyet, a kérdésnek nincs etnikai színezete. Mi több, hangsúlyozta Benedek, az utólag megszerzett információk alapján kiderült, hogy a tábornok marosvásárhelyi parancsnoksága idején sok magyar sorkatonát segített abban, hogy az eskületétel után közel kerülhessen a szülői házhoz. A szoborállítás mellett kardoskodó román tanácsosok azzal érvelnek, hogy egyetlen törvényszék sem bizonyította Ştefan Guşă állítólagos bűnösségét. A tábornokot, aki ellen elkészült a vádirat, valójában a korai halál mentette fel a per és a rá váró esetleges ítélet alól. Két társát, Mihai Chiţackot és Victor Atanasie Stănculescut 15-15 év börtönbüntetésre ítélték. A szoborállítás ellen az 1989-es forradalmárokon kívül számos civil szervezet tiltakozott, és sikertelenül próbálta elérni a marosvásárhelyi RMDSZ is, hogy a tanács visszavonja, vagy a prefektus visszavonassa a határozatot. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2010. február 4.Állandó tiltakozások a Guşă-szobor miattSmaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke közölte: a szervezet „újabb Egyetem-térre” és „szünet nélküli” tiltakozásra készül Ştefan Guşă tábornok szobrának Marosvásárhelyen történő felállítása ellen. Enache beszámolt arról, hogy 117 közéleti személyiség vagy civilszervezeti képviselő – köztük Herta Müller Nobel-díjas író, Vladimir Tismăneanu, Zoe Petre, Alexandru Cistelecan, Tőkés László, Adrian Cioroianu, Horia Roman Patapievici és Renatte Weber – írta alá a Guşă- szobor felállítása elleni tiltakozást. A Pro Europa Liga levelet küldött az államfő és miniszterelnöki hivatalhoz, a szenátus és a képviselőház elnökének, a Maros megyei prefektúrához, valamint Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesternek és mindazon helyi tanácsosoknak, akik megszavazták a Guşă-szobor felállítását, ugyanakkor a határozat közigazgatási bíróságon történő megtámadását fontolgatja. „A miniszterelnök azt válaszolta, forduljunk a prefektúrához, a prefektustól az a válasz érkezett, hogy érdeklődnek a védelmi minisztériumnál, a polgármesteri hivataltól pedig azt a választ kaptuk, hogy már nem lehet felfüggeszteni a határozat alkalmazását. Tehát nem mennek valami jól a dolgok. (…) A Pro Europa Liga más civil szervezetekkel közösen egyeztet arról, hogy milyen választ ad a civil társadalom, ha a kérések ellenére a szobrot mégis felállítják. Újabb Egyetem-térre készülünk, szünet nélküli, hosszú távú tiltakozásokkal. Ez az egy dolog, amit tehetünk, de még bízunk abban, hogy lesznek pártok, személyiségek közötti egyeztetések, hogy lesznek lobbizási kísérletek” – fejtette ki Enache. Mint mondta, továbbra is „rejtély”, hogy egy tanult emberekből álló helyi tanács „miként ragaszkodhat ekkora felelőtlenséggel” egy olyan tervhez, amely a városnak semmivel sem hozhat „nagyobb hírnevet, elismerést, nyugalmat”, szerinte az egyedüli magyarázat a Guşă Alapítványhoz kötődő hatalmas anyagi érdekek. A Guşă-szobor felállításáról szóló határozatot 2009 szeptemberében fogadta el a marosvásárhelyi tanács, a határozat visszavonását követelte az RMDSZ és számos civil szervezet. (Mediafax) Forrás: Nyugati Jelen (Arad) 2010. február 4.Guşă-ellenes PEL-sátorozás?„Bukarestbe megyünk az Egyetem térre, sátrakba költözünk, és addig maradunk, amíg a marosvásárhelyi tanács vissza nem vonja a Guşă-szobor felállítására vonatkozó határozatát” – mondta el tegnap Smaranda Enache, a Pro Europa Liga (PEL) társelnöke. Az emberjogi aktivista azt is kifogásolta tegnapi sajtótájékoztatóján, hogy a polgármesteri hivatal ügyvédet fogadott a határozat megvédése érdekében. „Tisztelettel kellene lenniük legalább a román forradalomra, hiszen az volt a mai demokráciának az alapja” – tette hozzá Enache. Mint ismeretes, a Marosvásárhelyen tervezett Guşă-szobor felállítása ellen aláírásgyűjtést indított a PEL, amelyet mindeddig 117 közismert személyiség, köztük Herta Müller Nobel-díjas író is aláírt. Továbbá az emberjogi szervezet tavaly novemberben levelet küldött a román államelnöki hivatalnak, a parlamentnek, a szenátusnak, a miniszterelnöki hivatalnak, a prefektúrának, a polgármesteri hivatalnak, a tanácsnak és külön-külön valamennyi városi tanácsosnak, tiltakozva a Guşă-szobor ellen. A levélre mindössze a kormány, a Maros megyei prefektúra és a polgármesteri hivatal jelzett vissza, de mivel a válasz nem nyugtatta meg a tiltakozókat, hamarosan újabb levéllel fordulnak azokhoz a hivatalokhoz, amelyek válaszra sem méltatták. Ha tiltakozásuk eredménytelen lesz, egy bukaresti tiltakozástól sem riadnak vissza. Mint ismeretes, a forradalmárok közé lövető Ştefan Guşă marosvásárhelyi kultusza ellen per is folyamatban van, ugyanis Kincses Előd ügyvéd a közigazgatási bíróságon megfellebbezte a városi tanács 2009. szeptember 10-én hozott szoborállítási határozatát. Antal Erika. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. február 6.Tőkés: A Guşă-szobor ártana RomániánakTőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke azt nyilatkozta, hogy Ştefan Guşă tábornok szobrának felállítása „sokat ártana Románia nemzetközi megítélésnek”. Tőkés, aki bíróságon is megtámadta a marosvásárhelyi tanács szoborállításról szóló határozatát, bejelentette, találkozott Dorin Florea polgármesterrel és megpróbáltak mindkét fél számára elfogadható megoldást találni a problémára. „Azt ajánlottam a polgármester úrnak, keressünk békés megoldást, ne a bíróságnak kelljen ítéletet hoznia. Tudják, hogy bepereltük a Helyi Tanácsot, így próbáljuk megakadályozni a szoborállítást. (…) A polgármester úr biztosított, nem ad engedélyt a szoborra, amíg nem dönt a Törvényszék, és az derült ki szavaiból, hogy meghatározatlan időre felfüggesztette az ügyet. Remélem közben megoldódnak a dolgok, és nem lesz lehetőség felállítani ezt a szobrot. Meggyőződésem, hogy a szobor felállítása sokat ártana Románia nemzetközi megítélésének és erre nincs szüksége az országnak”, mondotta Tőkés. Hangsúlyozta, a Európai Néppárt már állást foglalt a kérdésben és bonni kongresszusán elítélte a kommunista szimbólumok újraélesztését. Az európarlamenti képviselő aláhúzta, „nem szerencsés” ilyen „gyűlöletes szimbólumokkal játszani”. „A polgármester úr kereszténydemokrataként (Dorin Florea PDL-tag- szerk.megj.) és az RMDSZ az Európai Néppárt tagja és nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen gyűlöletes szimbólumokkal játszunk, éppen az 1989-es forradalom huszadik évfordulóján”, nyilatkozta Tőkés, aki azt is elmondta, hogy nagyon sok jeles értelmiségi, köztük Herta Müller Nobel-díjas író, tiltakozott a szoborállítás ellen. Tőkés hangsúlyozta Guşă tábornok szobrának ügye semmiképpen nem etnikai kérdés, és azzal érvelt, a 89-es forradalom áldozatainak többsége román volt és nem magyar. „Bár próbálnak ilyen vonzatot adni, nyilvánvaló, hogy a szobor ügy nem etnikai kérdés. Ez a posztkommunizmus ügye, hisz a Ştefan Guşă tábornok vezette megtorló hadsereg áldozatainak többsége román nemzetiségű és nem magyar volt”, mondta Tőkés, aki kitért arra is, hogy az ügyben együttműködnek a Pro Európa Ligával. Arra a kérdésre, egyetért-e a Pro Európa Liga elnökének, Smaranda Enachenak két nappal ezelőtti bejelentésével, miszerint „újabb Egyetem-térre” és „szünet nélküli” tiltakozásra készülnek, hogy megakadályozzák Ştefan Guşă tábornok szobrának felállítását, Tőkés elmondta, tetszik neki az ötlet, de bízik benne, nem lesz ilyesmire szükség. A marosvásárhelyi tanács 2009 szeptemberében fogadta el a határozatot Guşă tábornok szobrának felállításáról. Az RMDSZ és több civil szervezet kérte a határozat visszavonását. Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke szerdai sajtótájékoztatóján nyilatkozta : a szervezet „újabb Egyetem-térre” és „szünet nélküli” tiltakozásra készül Ştefan Guşă tábornok szobrának Marosvásárhelyen történő felállítása ellen. (Mediafax) 2010. február 12.Tőkés László a kommunista múlt feltárásáértNyílt levélben kéri Tőkés László európai parlamenti képviselő Emil Boc miniszterelnököt, hogy ne váltsák le Marius Oprea történészt a kommunista múlt feltárásával foglalkozó intézmény éléről. Oprea öt éve vezeti a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézetet, amelynek élére a Călin Popescu Tăriceanu liberális kormányfő idején került. Most olyan hírek röppentek fel a sajtóban, miszerint az Emil Boc vezette kabinet a történész elmozdítására készül. Tőkés szerint a kommunista rezsim örökségének megismerésében és feldolgozásában különösen fontos kormányzati intézet élén Oprea jelenléte szavatolja, hogy a gyakorlatban is megvalósuljanak azok az intézkedések, amelyeket az 1949 és 1989 közötti diktatúrát vizsgáló államelnöki bizottság jelentése tartalmaz. Traian Băsescu 2006-ban e jelentés alapján ítélte el a kommunista diktatúrát. Oprea mellett kiállt a Romániában született Herta Müller irodalmi Nobel-díjas német írónő is. A történész által vezetett intézmény arra vállalkozott, hogy feltárja azokat a gyilkosságokat, amelyeket az egykori állambiztonsági szolgálat titokban követett el a XX. század második felében. Oprea szerint több ezer személy vesztette így életét, akiket hozzátartozóik távollétében hantoltak el. Az intézet a hozzátartozóktól kapott adatok alapján, a rendőrség és az ügyészség bevonásával megpróbálja feltárni az egykori politikai áldozatok sírhelyét. Kísérletet tesznek haláluk körülményeinek tisztázására, majd kellő tiszteletadással újratemetik őket. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. február 16.Tőkés László kipakolt: száz szekus nevét hozta nyilvánosságraNY I L A T K O Z A T a titkosszolgálati múlt átvilágítása tárgyában Tavaly ősszel nem kis meglepetést keltett annak a híre, hogy Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság volt elnöke a szovjet titkosszolgálat besúgója volt. A „szovjet sport generálisa”, aki egykor a Franco-diktatúrában is magas funkciót töltött be, a KGB-vel és a Stasi kelet-német titkosszolgálattal együttműködve az egész nemzetközi olimpiai mozgalomra meghatározó befolyást gyakorolt. A kommunista – moszkovita – titkosszolgálat a nemzetközi egyházi-ökumenikus életet is behálózta. Erre nézve jellemző példa a Reformátusok Világszövetsége volt főtitkárának, Milan Opocenskynek az esete, aki a szovjet parancsuralmi rendszer bukása után még közel tíz esztendeig töltötte be magas tisztségét a világszervezetben. Az Evenimentul Zilei központi napilap idén januárban foglalkozott Bartolomeu Anania kolozsvári román ortodox metropolita Szekuritáté-kollaboránsi múltjával. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) a hajlott korú érseket 2008. január 22-én azonosította be az „Apostol” fedőnevű titkosügynökkel. A „felfedezésnek” meg is lett a hatása, hiszen egy hétre rá a CNSAS működését alkotmányellenesnek nyilvánította a kormány, utóbb pedig a 24/2008. számú sürgősségi határozatával – kiváltképpeni kedvezésképpen az ortodox „nemzeti egyháznak” – az egyházi szolgákat kivonta az Átvilágító Tanács hatálya alól. Nem sokkal ezután a 293/2008. számú törvény végérvényesen kimondta, hogy a klérus tagjainak átvilágítása csak saját egyházaik kifejezett kívánságára történhet meg. Európai parlamenti hivatalom még ugyanabban az évben megkeresésben fordult Jaques Barrot igazságügyi európai biztoshoz az egyházi emberek titkosszolgálati átvilágításának alkotmányellenes korlátozása tárgyában – az áldatlan helyzet azonban azóta sem változott. A többségi Román Ortodox Egyház az államhatalommal egyetértésben hátráltatja a titkosszolgálati múlt feltárását, a hírhedt Szekuritáté volt egyházi ügynökeinek a leleplezését. Bartolomeu Anania és a hasonszőrű informátorok esete világosan példázza, hogy a kommunista-titkosszolgálati múlttal való szembenézés és a volt ügynökök felfedése nem csupán a történelmi múlt, hanem legalább annyira a társadalmi jelen egyik parancsoló kérdése. Saját Egyházunkban sem beszélhetünk igazi változásról és megújulásról mindaddig, amíg nem egy vezető pozícióban és gyülekezet élén zsarolható és megvásárolható emberek találhatóak. Református Egyházunkban váltakozó erővel és „szerencsével” halad előre a titkosszolgálati múlt feltárása. 2002-ben – már akkor is igen megkésve – eleve „halva született” a Zsinat átvilágításra vonatkozó, erőtlen határozata. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület mintegy három évvel ezelőtt újult erővel látott munkához. Legutóbb mind az Erdélyi, mind a Királyhágómelléki Egyházkerület Igazgatótanácsa kimondta, hogy „a múlttal való szembenézést nem lehet tovább halogatni”, és egyházkormányzó testületeink a saját kebelükben létrehozták egyházkerületi átvilágító bizottságaikat. Az egyházi élet megtisztításának folyamatában a Református Egyház nem áll egyedül. Szándékai találkoztak a magyar protestáns testvéregyházak törekvéseivel, akikkel együtt megállapodtak az egyházközi Szakmai Egyeztető Fórum létrehozásában. Komoly aggodalomra ad okot mindaz, ami az utóbbi időben a CNSAS, valamint a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet (IICC) körül történik. Csendes László, az Átvilágító Tanács elnöke röviddel ezelőtt kénytelen volt lemondani tisztségéről. Marius Oprea intézeti elnöknek szintén inog a széke. Európai parlamenti hivatalunk mindkettőjük ügyében felemelte a szavát. Legutóbb Traian Băsescu államelnökhöz intéztünk levelet, melyben – egyebek mellett – az általa kezdeményezett Tismăneanu-jelentés szellemében szorgalmazzuk a „kommunizmus perének” a véghezvitelét. Szintén aggasztó az a körülmény, hogy – az olasz La Republica értékelése szerint – Románia húsz évvel a diktatúra bukása után fölényesen vezeti a titkosszolgálatok európai mezőnyét. Míg Ceauşescu Szekuritátéjának „mindössze” 11 ezer ügynöke volt, a számos hazai titkosszolgálat jelenleg mintegy 12 ezer titkosszolgát foglalkoztat, ezenközben pedig – a súlyos gazdasági válság ellenére – a titkosszolgálatok költségvetése évről-évre dagad, olyannyira, hogy nyolc év alatt nyolcszorosan megnövekedett. Azokkal értünk egyet, akik a múlt bűneinek feltárását, valamint a bűnösök leleplezését és felelősségrevonását követelik. Marius Opreával és Herta Müllerrel értünk egyet. És a megalakulásának 20. évébe érkezett Temesvári Társaság Kiáltványának 8. pontjával valljuk, hogy a kommunista múlt ügynökeinek és kiszolgálóinak a közhivatalokban nincs keresnivalójuk. De nem csupán a volt kollaboránsoktól kell szabadulnunk, hanem volt tartótisztjeiket, a szekusokat, a volt titkosszolgálati főnököket is meg kell neveznünk, akiknek felelőssége az amazokénál is nagyobb. A „parancsra tettem” kifogása sem mentheti őket – mint ahogyan Adolf Eichmann sem igazolhatta magát ezzel. Ennek megfelelően, ez alkalommal azoknak a Szekuritáté-tiszteknek a névsorát is közzétesszük, akik – a rendelkezésünkre álló iratok szerint – egyházunk és magyarságunk megnyomorításában jeleskedtek. Csak remélni lehet, hogy a CNSAS rövidesen újból magára talál, és Dragos Petrescu új elnök vezetésével, a sok kilométernyi belügyminisztériumi iratanyag átvételével, valamint az újraválasztott Traian Băsescu elnök hathatós támogatásával tovább folytatja a demokratikus rendszerváltozás szempontjából elengedhetetlenül fontos munkáját. Ennél is fontosabb viszont, hogy oly sok megtorpanás után egyházaink is töretlenül tovább haladjanak a megkezdett úton. A Szigorúan ellenőrzött evangélium I. kötetét is figyelembe véve: egyházkerületi átvilágító bizottságunkra nagy munka vár. Nagyvárad, 2010. február 16. Tőkés László EP-képviselő. Forrás: Erdély.ma 2010. február 17.Az értelmiség erkölcsi felelősségét vitatták meg KolozsváronKövethet-e el egyáltalán árulást az írástudó? – tette fel a kérdést Demeter Szilárd író az Írástudók árulása? című kolozsvári kerekasztal-beszélgetés bevezetőjében. A hétfő este az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában rendezett eszmecsere vendége Szőcs Géza és Egyed Péter volt. A moderátor szerepét betöltő Demeter elmondta, szerinte a 70–80-as évek Erdélyében a legnyomasztóbb az értelmiség számára a gondolat szabad áramlásának hiánya volt. Az irodalmi Nobel-díjas Herta Müller férje, Richard Wagner egyik írásából idézett, aki feleségével együtt megtapasztalta a romániai kommunizmust. Wagner szerint az egyetlen komolyabb magyar nyelvű szamizdat Erdélyben az Ellenpontok című folyóirat volt, amely csupán kilenc lapszámot érhetett meg (ezeket írógéppel, majd stencillel sokszorosították) 1981 decemberétől, ’82 novemberében azonban a Szekuritáté letartóztatta a lap szerkesztőit, többek között Szőcs Gézát, és csak a Nyugat nyomására tették lehetővé számukra az emigrációt. „Ezt követően mély depresszióba zuhant az erdélyi értelmiség” – áll Wagner írásában. Igény az értelmiségi diskurzusra Szőcs Géza elmondta: a lap nem volt előzmények és következmények nélküli. Az alapító Ara-Kovács Attila személyes kapcsolatban állt olyan magyarországi lapok szerkesztőivel, mint a Beszélő vagy a Demokrata, amelyek ötletet adtak az Ellenpontok létrehozásában, majd a lap megszüntetése után létrejött a Kiáltó Szó, amelyet Magyarországon jelentettek ugyan meg, de erdélyiek szerkesztették. „Voltak próbálkozások, számos magányos kísérletről tudunk, de a legfontosabb az volt, hogy éreztük: igény volt rá, hogy egy értelmiségi diskurzus tárgya legyen a diktatúrában senyvedő Erdély helyzete. Az Ellenpontok inkább abban volt egyedülálló abban az időben, hogy viszonylag sok ember szervezett együttgondolkodásának adott keretet” – fogalmazott Szőcs Géza. Egyed Péter Demeter Szilárd kérésére a Bretter-iskoláról is beszélt, arról, hogy Bretter György irányításával hogyan indulhatott el egy magasabb filozófiai gondolkodás a diktatúrában. Demeter Szilárd rákérdezett, hogy milyen igényt is szolgált ki a Bretter-iskola és az Ellenpontok. „Ez nem elvárás kérdése, sokkal inkább arról van szó, hogy az emberi morál előbb-utóbb feltör, akármilyen vastag vasbeton fedi” – fogalmazott Szőcs Géza. Egyed Péter hozzátette: türelmetlenség, általános várakozás jellemezte az értelmiséget, tudták, hogy történnie kell valaminek, és ez a hangulat szülte az ilyen kezdeményezéseket. Egyed Péter arról is beszélt, hogy később egyre erőszakosabban akarta a hatalom a kezében tartani a kultúrát. Visszaemlékezett arra, hogy ’85-ben egy héten át ellenőrizte a Kriterion Könyvkiadó munkáját egy felügyelőbizottság, melynek nyomán több regényt visszavontak. Demeter Szilárd visszaterelte a beszélgetést a fő témához, és feltette a kérdést: volt-e az értelmiségnek erkölcsi felelőssége a diktatúrában? „A közösség által kiválasztott elit kell hogy meghozza azokat a döntéseket, amelyek az egész közösség túlélését biztosítják” – fogalmazott Szőcs Géza, hozzátéve, hogy ez az elit nem csak a politikai vezetőket jelenti, az írástudóknak is van felelősségük. Példaként az erdélyi szászokat hozta föl, akik évszázadokon át ragaszkodtak vezetőikhez, követték azok útmutatását, ami a történelem során segítette is túlélésüket. Egyed Péter szerint is volt felelőssége az értelmiségnek, példaként többek között Márton Áron püspököt említette, akinek útmutatásait nagyon sokan követték. A beszélgetés folytatásában Demeter Szilárd azt kérdezte a meghívottaktól, hogy a rendszerváltást követően és a demokrácia kialakításában milyen szerepe volt az írástudóknak Erdélyben. Szőcs Géza elmondta, a rendszerváltást követően a frissen megalakult RMDSZ-ben sokféle ember volt: írók, humán értelmiségiek, mérnökök, csak olyanok nem, akik tudatosan készültek volna erre a politikai szerepre. „Akkor azt gondoltam, hogy ez most lesz, ahogy lesz, majd ezt a sok hályogkovácsot felváltja a következő generáció, akik már tudatosan készülnek erre a szerepre. Sajnálatos módon azt kellett tapasztalnom, hogy az elmúlt 20 év alatt nem változott semmi. Azok, akik a rendszerváltás után vállalták ezt a politikai szerepet, cseppet sem voltak felkészületlenebbek, mint a mostaniak” – értékelt Szőcs. Az értelmiség „piaca” Egyed Péter arról beszélt, hogy a ’90-es években a szabad légkörben elkezdtek létrejönni a civil szervezetek, és az értelmiség nagyon gyorsan és mohón próbálta visszaszerezni mindazt, amit évtizedekig elvettek tőle. „Nagyon sokan mentek Budapestre tanulni, hogy kiegészíthessék hiányos ismereteiket, ez az út azonban nem volt könnyű, elég ha arra gondolunk, hogy a rendszerváltás utáni évtizedben négy bányászjárás is volt” – mutatott rá. Ugyanakkor Bibó István Értelmiség és szakszerűség című tanulmányának gondolatát idézte, miszerint a rendszerváltás utáni első generációs értelmiségi csak akkor független az őt létrehozó hatalomtól, ha nagyon magas szinten képviseli szakirányát, jó az önértékelése, így nincs kiszolgáltatva a politikának. Egyed Péter szerint az erdélyi értelmiség elindult ezen az úton, próbálja elég magas színvonalon művelni szakmáját, a feladat az, hogy megfelelő piacot teremtsenek ezen értelmiség munkái számára, ahol a „szakszerűséget értékén lehet eladni”. Szőcs Géza az 1940-ben kiadott Írók a viharban című kötetet vette elő, amelyben 13 magyar író közölte gondolatait azzal kapcsolatban, hogy Magyarország mire számíthat, ha belép a háborúba. Szőcs Kassák Lajos írásából idézett gondolatokat, amely szerint az írónak egyetlen erkölcsi feladata, hogy létrehozza a művet. Szőcs kifejtette: nem akkor követ el az írástudó árulást, amikor nem vállal politikai szerepet, hanem akkor, ha nem hozza létre a műveit. A beszélgetés végén az egybegyűltek tehették fel kérdéseiket. Arra a kérdésre, hogy mi a helyzet azon írókkal, akik tehetségesek voltak ugyan, de egyben besúgók is, Szőcs azzal válaszolt, hogy különbséget kell tenni egy író magánéleti árulása és a közösség elárulása között. Kifejtette: volt rá példa, hogy valaki magánemberként makulátlan, de közösségi szerepében áruló volt, és fordítva is. „Szét kell választani a két szerepet” – hangsúlyozta Szőcs. Varga László. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2010. március 17.Az értelmiség erkölcsi felelősségét vitatták meg KolozsváronKövethet-e el egyáltalán árulást az írástudó? – tette fel a kérdést Demeter Szilárd író az Írástudók árulása? című kolozsvári kerekasztal-beszélgetés bevezetőjében. A hétfő este az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában rendezett eszmecsere vendége Szőcs Géza és Egyed Péter volt. A moderátor szerepét betöltő Demeter elmondta, szerinte a 70–80-as évek Erdélyében a legnyomasztóbb az értelmiség számára a gondolat szabad áramlásának hiánya volt. Az irodalmi Nobel-díjas Herta Müller férje, Richard Wagner egyik írásából idézett, aki feleségével együtt megtapasztalta a romániai kommunizmust. Wagner szerint az egyetlen komolyabb magyar nyelvű szamizdat Erdélyben az Ellenpontok című folyóirat volt, amely csupán kilenc lapszámot érhetett meg (ezeket írógéppel, majd stencillel sokszorosították) 1981 decemberétől, ’82 novemberében azonban a Szekuritáté letartóztatta a lap szerkesztőit, többek között Szőcs Gézát, és csak a Nyugat nyomására tették lehetővé számukra az emigrációt. „Ezt követően mély depresszióba zuhant az erdélyi értelmiség” – áll Wagner írásában. Igény az értelmiségi diskurzusra Szőcs Géza elmondta: a lap nem volt előzmények és következmények nélküli. Az alapító Ara-Kovács Attila személyes kapcsolatban állt olyan magyarországi lapok szerkesztőivel, mint a Beszélő vagy a Demokrata, amelyek ötletet adtak az Ellenpontok létrehozásában, majd a lap megszüntetése után létrejött a Kiáltó Szó, amelyet Magyarországon jelentettek ugyan meg, de erdélyiek szerkesztették. „Voltak próbálkozások, számos magányos kísérletről tudunk, de a legfontosabb az volt, hogy éreztük: igény volt rá, hogy egy értelmiségi diskurzus tárgya legyen a diktatúrában senyvedő Erdély helyzete. Az Ellenpontok inkább abban volt egyedülálló abban az időben, hogy viszonylag sok ember szervezett együttgondolkodásának adott keretet” – fogalmazott Szőcs Géza. Egyed Péter Demeter Szilárd kérésére a Bretter-iskoláról is beszélt, arról, hogy Bretter György irányításával hogyan indulhatott el egy magasabb filozófiai gondolkodás a diktatúrában. Demeter Szilárd rákérdezett, hogy milyen igényt is szolgált ki a Bretter-iskola és az Ellenpontok. „Ez nem elvárás kérdése, sokkal inkább arról van szó, hogy az emberi morál előbb-utóbb feltör, akármilyen vastag vasbeton fedi” – fogalmazott Szőcs Géza. Egyed Péter hozzátette: türelmetlenség, általános várakozás jellemezte az értelmiséget, tudták, hogy történnie kell valaminek, és ez a hangulat szülte az ilyen kezdeményezéseket. Egyed Péter arról is beszélt, hogy később egyre erőszakosabban akarta a hatalom a kezében tartani a kultúrát. Visszaemlékezett arra, hogy ’85-ben egy héten át ellenőrizte a Kriterion Könyvkiadó munkáját egy felügyelőbizottság, melynek nyomán több regényt visszavontak. Demeter Szilárd visszaterelte a beszélgetést a fő témához, és feltette a kérdést: volt-e az értelmiségnek erkölcsi felelőssége a diktatúrában? „A közösség által kiválasztott elit kell hogy meghozza azokat a döntéseket, amelyek az egész közösség túlélését biztosítják” – fogalmazott Szőcs Géza, hozzátéve, hogy ez az elit nem csak a politikai vezetőket jelenti, az írástudóknak is van felelősségük. Példaként az erdélyi szászokat hozta föl, akik évszázadokon át ragaszkodtak vezetőikhez, követték azok útmutatását, ami a történelem során segítette is túlélésüket. Egyed Péter szerint is volt felelőssége az értelmiségnek, példaként többek között Márton Áron püspököt említette, akinek útmutatásait nagyon sokan követték. A beszélgetés folytatásában Demeter Szilárd azt kérdezte a meghívottaktól, hogy a rendszerváltást követően és a demokrácia kialakításában milyen szerepe volt az írástudóknak Erdélyben. Szőcs Géza elmondta, a rendszerváltást követően a frissen megalakult RMDSZ-ben sokféle ember volt: írók, humán értelmiségiek, mérnökök, csak olyanok nem, akik tudatosan készültek volna erre a politikai szerepre. „Akkor azt gondoltam, hogy ez most lesz, ahogy lesz, majd ezt a sok hályogkovácsot felváltja a következő generáció, akik már tudatosan készülnek erre a szerepre. Sajnálatos módon azt kellett tapasztalnom, hogy az elmúlt 20 év alatt nem változott semmi. Azok, akik a rendszerváltás után vállalták ezt a politikai szerepet, cseppet sem voltak felkészületlenebbek, mint a mostaniak” – értékelt Szőcs. Az értelmiség „piaca” Egyed Péter arról beszélt, hogy a ’90-es években a szabad légkörben elkezdtek létrejönni a civil szervezetek, és az értelmiség nagyon gyorsan és mohón próbálta visszaszerezni mindazt, amit évtizedekig elvettek tőle. „Nagyon sokan mentek Budapestre tanulni, hogy kiegészíthessék hiányos ismereteiket, ez az út azonban nem volt könnyű, elég ha arra gondolunk, hogy a rendszerváltás utáni évtizedben négy bányászjárás is volt” – mutatott rá. Ugyanakkor Bibó István Értelmiség és szakszerűség című tanulmányának gondolatát idézte, miszerint a rendszerváltás utáni első generációs értelmiségi csak akkor független az őt létrehozó hatalomtól, ha nagyon magas szinten képviseli szakirányát, jó az önértékelése, így nincs kiszolgáltatva a politikának. Egyed Péter szerint az erdélyi értelmiség elindult ezen az úton, próbálja elég magas színvonalon művelni szakmáját, a feladat az, hogy megfelelő piacot teremtsenek ezen értelmiség munkái számára, ahol a „szakszerűséget értékén lehet eladni”. Szőcs Géza az 1940-ben kiadott Írók a viharban című kötetet vette elő, amelyben 13 magyar író közölte gondolatait azzal kapcsolatban, hogy Magyarország mire számíthat, ha belép a háborúba. Szőcs Kassák Lajos írásából idézett gondolatokat, amely szerint az írónak egyetlen erkölcsi feladata, hogy létrehozza a művet. Szőcs kifejtette: nem akkor követ el az írástudó árulást, amikor nem vállal politikai szerepet, hanem akkor, ha nem hozza létre a műveit. A beszélgetés végén az egybegyűltek tehették fel kérdéseiket. Arra a kérdésre, hogy mi a helyzet azon írókkal, akik tehetségesek voltak ugyan, de egyben besúgók is, Szőcs azzal válaszolt, hogy különbséget kell tenni egy író magánéleti árulása és a közösség elárulása között. Kifejtette: volt rá példa, hogy valaki magánemberként makulátlan, de közösségi szerepében áruló volt, és fordítva is. „Szét kell választani a két szerepet” – hangsúlyozta Szőcs. Varga László. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2011. február 2.Kulturális szubszidiaritásNem meglepő, hogy az utolsó pillanatig titokban folytak a Nagyváradi Állami Színház román és magyar társulatának szétválása, önálló intézményekké alakulása körüli egyeztetések – olyannyira, hogy még a teátrum román vezérigazgatója is csak azután értesült a kialakult helyzetről, hogy a Bihar Megyei Tanács megszavazta a határozattervezetet. Amint ugyanis a Szigligeti Társulat – amely, ha minden igaz, önálló Szigligeti Színházként működhet tovább – művészeti vezetője, Dimény Levente is rámutatott, ha jó előre szétkürtölik a tervet, akkor „a román nemzeti indíttatású közvélemény a mostaninál is sokkal keményebben tálalta volna a szétválást”. Nem meglepő, hiszen bármenynyit is beszélünk multikulturalizmusról, azoknak a románoknak a szemében, akik – az alkotmányra hivatkozva – foggal-körömmel ragaszkodnak Románia nemzetállamiságához – akik szerint a német ajkú Herta Müller az első román irodalmi Nobel-díjas –, bármilyen törekvés, amely a kisebbségek kulturális önrendelkezését célozza, etnikai szegregációnak, a „nemzetállam” elleni támadásnak minősül. Még akkor is, ha a román társulat is a szétválást szorgalmazza, mondván, hogy az átszervezéssel mindkét trupp nyerni fog, hiszen egyszerűbbé válik az adminisztráció, különálló intézményekként nem akadályozzák egymás munkáját, és végre arra koncentrálhatnak, ami a dolguk: a politikai színjátékok és a mindenki számára előnytelen kompromisszumok helyett az igazi színjátszásra. Ezt kellene megérteniük azoknak a román tüntetőknek is, akik – bár ezt az illetékesek cáfolják – attól való félelmükben, hogy a szétválás a román társulat „száműzését” vonja maga után a patinás színházépületből, tegnap este a tiltakozás gyertyáit gyújtották meg a „Pece-parti Párizs” teátruma előtt. Vagyis azt, hogy nem a magyarok támadásáról, hanem egy példaértékű egyezségről van szó, amely nemcsak a két társulatnak, de – és ezt valahogy mindig kifelejtik a történetből – leginkább a közönségnek lesz jó. Nem befolyásolják ugyanis tovább a művészek munkáját a sok esetben hozzá nem értő vezérigazgatók, hanem a szubszidiaritás elve alapján az immár különálló intézmények szabadon eldönthetik, szerintük mit látna szívesen közönségük. És így a felújítás alatt álló épület valóban Thália temploma lehet. Varga László. Krónika (Kolozsvár) 2012. november 9.Herta Müller: A múlt feldolgozása évtizedekig eltarthatAz írónő elmondta: egykori politikai üldözöttként nagyon odafigyel a politikai hírekre, a magyar helyzetről is megfogalmazta véleményét a beszélgetésen. Politikai kérdések is szerepeltek Herta Müller Nobel-díjas román származású német író pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Az alkotó a Szavak ördögi köre címmel az életét a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban bemutató tárlat záróeseményére érkezett Budapestre és műveiből fog felolvasni. Az írónő elmondta: egykori politikai üldözöttként nagyon odafigyel a politikai hírekre, de „naiv újságolvasónak" tartja magát. "Az ember felfigyel, ha a hírekben azokról az országokról van szó, ahol már járt. Akik az irodalom, a művészetek iránt érdeklődnek, szükségképpen a politika iránt is kíváncsiak" – fogalmazott Herta Müller. Az MTI kérdésére elmondta, hogy művei már azelőtt is megjelentek Romániában, hogy 2009-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Ezért – folytatta – neki alapvetően nem a művei fogadtatásával van problémája az egykori hazájában, hanem az „örökös szemrehányással" azzal kapcsolatban, hogy a külföldön élő értelmiség már nem érti az országot, „nincs beleszólási joga" az ország ügyeibe. Herta Müller kiemelte: nem ért egyet azzal, hogy a román értelmiség megszépíti a múltat és túlértékeli az egykori ellenállást, az ellenzék szerepét. Szerinte a Securitate emberei ma is az élet minden területén jelen vannak, a privatizációs eljárások során jelentős vagyonokra tettek szert, és újra politikai hatalomra törnek. "A mai titkosszolgálat a régi személyi állományának 40 százalékát átvette" – fogalmazott Herta Müller. Megjegyezte, hogy a román értelmiség nem foglalkozik ezzel, amikor az akták megnyíltak, kevesen voltak kíváncsiak a róluk szóló jelentésekre. Arról is beszélt, hogy a múlt feldolgozása évtizedekig eltarthat, és valójában sohasem fog véget érni. Szólt arról, hogy számos területről nem esett szó, ilyen például egyes társadalmi csoportok szerepe a diktatúrában, és a kutatóknak fel kellene dolgozni az orvosok, tanárok, postások, papok szerepét a kommunista elnyomó gépezetben. Herta Müller Lélegzethinta című művének szerzőtársáról, barátjáról, a 2006-ban elhunyt Oskar Pastiorról 2010-ben kiderült, hogy a román titkosszolgálatnak dolgozott. A Nobel-díjas író elmondta: sokként érte a hír, de aztán utánanéztek a jelentéseinek, és kiderült, hogy Pastior tíz év alatt mindössze hét jelentést írt. "Ezek a jelentések teljesen jelentéktelenek, és azt mutatják, hogy őt belekényszerítették ebbe, ezért nem tudom elítélni" – fogalmazott az írónő, aki felidézte, hogy a szolgálatok részben a lágerben írt verseivel, részben a homoszexualitásával is zsarolhatták Oskar Pastiort. „Döntenie kellett: aláír vagy börtönbe megy". Herta Müller szerint az egykori ügynökök felett nem szabad elhamarkodottan ítélkezni, egyénileg kell megvizsgálni az egyes eseteket. A Nobel-díjas író újságírói kérdésre kitért a magyarországi politikai helyzetre is, hangsúlyozva, hogy főként az újságokból és barátaitól tájékozódik. "Az a benyomásom, hogy autoriter irányba mozdultak el a dolgok. Amit Magyarországról hallok, az tulajdonképpen ijesztő" – jelentette ki, hozzátéve, hogy ezt sokan furcsállják, hiszen „Magyarországot liberális, nyílt országnak tartották". Herta Müller szerint a nacionalizmus mindig elszigetelődéshez, provincializmushoz vezet. Az írónő bírálta a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval szembeni „hangulatkeltést", szerinte ezzel a kormány „megosztja a lakosságot és elszigeteli az országot". Arra a kérdésre, hogy van-e nemzetisége a Nobel-díjnak, Herta Müller azt felelte, hogy bár Romániában született és 43 éves koráig ott is élt, már nem román állampolgár, és nem is románul, hanem német nyelven ír. Elmondta, hogy nem anyanyelve a román – csak tizenévesen kezdte tanulni -, ezért elbizonytalanodik, ha románul kell írnia. „Ez német nyelven nem történik meg velem, de ha németül írok, románul is írok, hiszen annak szóképei itt vannak a fejemben" – magyarázta. „Nemcsak azért írok, mert átéltem a diktatúrát, hiszen valószínűleg enélkül is írtam volna, csak éppen más témákról. Hogy mi lesz a téma, azt nem én keresem, azok birtokolnak engem. Az élet azért fontosabb, mint az írás" – szögezte le. Herta Müller elmondta, hogy a Nobel-díj érdemben nem, csak a külsőségekben változtatta meg az életét. „Jó ebben, hogy azok a könyveim, amelyek a diktatúrával foglalkoznak, sok vitát keltenek. A diktatorikus országokban a műveimet gyakran szamizdatként olvassák a hivatalos fordítás hiányában. Ez a Nobel-díj nélkül nem történt volna meg" – tette hozzá. A romániai születésű német író 2009-ben kapta az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Akadémia akkori indoklása szerint az írónő „a költészet tömörségével és a próza tárgyilagosságával rajzolta meg műveiben az otthontalanság tájképét". MTI Erdély.ma 2012. december 5.HírsalátaHERTA MÜLLER LESÚJTÓ VÉLEMÉNYE. A Szociáldemokrata Párt sztálinista alakulat, amely visszavezeti az országot a múltba – jelentette ki a bánsági származású német Nobel-díjas író, Herta Müller a The Guardian brit lapnak adott interjúban. A Németországban élő írónő szerint annyi történt, hogy az egykori kommunista párt átfazonírozta magát, és most új néven ismét hatalomra került. Úgy vélte, az Európai Unió is hibás, mert nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a kommunizmus maradványait teljes mértékben kiirtsák az egykori szovjet befolyás alatt lévő országokban. EGY KANADAI ÚJSÁG a román forradalom közelgő évfordulójára írt cikkében – az Antena3 román hírtelevízió szerint – a románságot sokkoló megállapítást tesz. 1989 decemberében Ceauşescut a magyarok, a mögöttük álló egyesült államokbeli, kanadai és európai támogatóik segítségével buktatták meg, nem a románok. A cikk Szőcs Árpád magyar származású kanadai újságíró Temesvár – a román forradalom igaz története című munkájára alapoz. A kanadai lap szerint Szőcs egyetlen adatot sem hagyott felkutatatlanul, áttanulmányozta a magyar titkosszolgálat irattárát is, és bebizonyította, hogy a forradalom szikráját Tőkés László és az őt körülvevő hívek képezték. JÓL ÁLLNAK PONTÁÉK. Ha vasárnap lettek volna a román parlamenti választások, a szociál-liberális szövetség a szavazatok 60 százalékát szerezte volna meg, a demokrata-liberálisok és szövetségeseik 19, a Dan Diaconescu-féle párt 11, az RMDSZ 5, a Nagyrománia Párt 4 százalékot kapott volna, a zöldekre a szavazók 1 százaléka voksolt volna. Ha elnökválasztás is lett volna, Crin Antonescu 35, Mihai Răzvan Ungureanu 15, Dan Diaconescu 13, Traian Băsescu holtversenyben Victor Pontával 11 százalékot ért volna el. (Jurnalul naţional) NÉZŐI AKARATA ELLENÉRE ALAKÍTJA MŰSORSZOLGÁLTATÁSÁT. Az RCS & RDS a Discovery csatornák törlésével elvesztette romániai piacának felét. A kábeltévé-szolgáltató azzal indokolta döntését, hogy lejárt szerződése a Discovery-csoporttal, és nem tudtak megegyezni az együttműködés folytatásáról. Az RCS & RDS döntéséről nem értesítette előre ügyfeleit, az audiovizuális tanácstól viszont engedélyt kért programkínálata módosításához. Răsvan Popescu, a Országos Audiovizuális Tanács elnöke elmondta, a kábeltelevízió-szolgáltató jogtalanul törölte csomagjából a Discovery tévécsatornákat, azaz nem rendelkezett ehhez a tanács jóváhagyásával. Korábban az említett kábelszolgáltató előbb a hírTV-t, majd a helyette sugárzott Echo TV-t törölte. (Mediafax) BETEG A KASZKADŐRKIRÁLY. A Brassóban született, magyar nemzetiségű Cseh Szabolcs, a román kaszkadőriskola megteremtője, több mint 150 román és európai produkció szereplője, akit Sobynak becéznek a román fővárosban, elismerte, hogy súlyos beteg, rákos. A hetvenedik életéve felé közeledő jeles sportoló bízik abban, hogy ez alkalommal is sikerül győznie. (Libertatea.ro) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. május 6.Ezt a nemzetet jó néhányszor agyba-főbe vertékA magyar kártya – beszélgetés Markó Bélával címmel jelenik meg a Kőrössi P. József által jegyzett kötet május végén, a könyvhéten egy olyan játszmáról, amelynek nincs győztese, csak vesztesei. Ebből közlünk egy fontos fejezetet. − Kőrössi P. József: Sajnos akár központi gondolata is lehetne ennek a könyvnek az az érzékenység, ami Magyarországon a nacionalizmus vonatkozásában van. Mondjuk ki, hogy amiről beszélek, elsősorban nem is baloldali érzékenység, hanem zsidó érzékenység, ami érthető, és világos az üzenete is: most időben szólunk: soha többet gettót, gettósítást, soha többet fasizmust! Ha azt mondom, amit tudunk, hogy a harmincas évek közepétől gyakorlatilag folyamatosan, fokozatosan, először retorikai szinten, verbális szinten, később pedig cselekvésekben következett be az, ami bekövetkezett, és ennek feléledését tapasztaljuk ma mindannyian, amikor kirekesztenek, amikor zsidókat akarnak ismét megszámlálni, akkor azt mondom: jogos az emberekben a félelem. Sőt! Számomra még az is probléma és felháborít itt belül valahol, amikor azt mondják magyarul beszélő, magyarul író, magyarul gondolkodó, alkotó, magyarul érző emberekre, hogy zsidó. Ha csak ő maga nem akarja magát így meghatározni. Zsidó költők antológiája – hogy hangzik ez? Magyar költők, magyarul írnak magyar verset, ha versnyelven is. Ezek botrányos dolgok. A magyar zsidók részéről én ezt az érzékenységet megértem. Mégis azt mondom, valahogy megnyugtatóan fel kellene oldani és különbséget tenni, megkülönböztetni a kirekesztőt az önvédőtől. Beszéltünk arról, hogy hol van a konszenzusnak a lehetősége a társadalomban. (…) El kellene fogadtatni az emberekkel azt, hogy igenis van befogadó nacionalizmus, van elfogadó nacionalizmus, és van jogvédő, védekező nacionalizmus – és ez mind egy. Erdélyben az én tapasztalatom és véleményem szerint ez van. Amiről te is beszéltél: ha az embernek nem fáj a foga, nem keres fogorvost. Itt most az a helyzet ugye, hogy amennyiben nem tartja ébren akár szervezeti szinten is egy közösség azt, hogy ő mit akar, hogy egyenrangú akar lenni a többséggel, akkor ez a dolog elsorvad. Ezt nem lehet nacionalizmusnak nevezni, legalábbis nem lehet kirekesztő nacionalizmusnak tekinteni, de Magyarországon sajnos még mindig így van, ezzel a szemöldökmegvonással tekintenek ide, az erdélyi magyar törekvéseket ezzel a gyanakvással szemlélik. Mit ugrálnak, mit hőbörögnek Erdélyben, és azonosítják az erdélyi magyarság képviseletét, megszólalását a magyarországi szélsőjobb vagy fasiszta megnyilvánulásokkal. Megint Tőkést kell példaként felhoznom, mert az ő retorikája hasonlít ahhoz, ami Magyarországon a szélsőséges retorika. De hol áll Tőkés az erdélyi magyarságtól? Nagyon nagy az a távolság, én ezt tapasztalom. − Markó Béla: Én is azt hiszem, hogy erről mindenképpen kell beszélni, néhány fontos dolgot én is megpróbálok elmondani. Könyveket lehetne telebeszélni ezzel, mert nekünk az az életünk, hogy ehhez a kérdéshez viszonyuljunk. Legalábbis nekem ez volt az elmúlt huszonvalahány esztendőben: próbáljuk meghatározni, hogy miben élünk, és azt, hogy miben kellene élnünk. A magyarországi antiszemitizmust több szempontból is óriási ostobaságnak tartom. Talán mondtam már, beszéltünk róla, nemcsak zsidóellenesnek, magyarellenesnek is tartom. Rendkívül veszedelmesnek. Az ilyen típusú magyarországi nacionalizmus között és aközött, hogy Erdélyben a teljes közéletet, vagy ha nem is a teljes közéletet, de az erdélyi magyar politikát mindenképpen átitatja a nemzeti identitás előtérbe helyezése, nevezhetjük nacionalizmusnak is, de nem is biztos, hogy jó így nevezni. A kettő között nincsen semmi átjárás. Miért nincsen semmi átjárás? Miért van ma az, hogy hál’ istennek Erdélyben ez a fajta nemzetközpontú gondolkodás egyáltalán nem jár együtt sem antiszemitizmussal, sem cigányellenességgel? Tulajdonképpen még romángyűlölettel sem jár együtt, pedig ezt nehéz mondani, mert nagyon gyakran éppen a románokkal szemben fogalmazzuk meg az identitásunkat, és ez valóban feltételezi a román elnyomó szándékok gyűlöletét, de nem jelenti a köznapi román ember elutasítását, természetesen. Azért nem, mert ez nem egy etnikai, genetikai blődség, amiben mi itt élünk, és amit végigszenvedünk, hanem arról szól, ha valaki zsidó származású, ha cigány származású, mindegy, milyen származású, akkor is rászólnak a hivatalban, ahol még rászólnak – mert sikerült elérni, hogy nagyon sok helyen már nem –, hogy ne beszéljen magyarul, beszéljen románul. Tehát a nyelv és a kultúra különböztet meg minket, és nem az, hogy e mögött milyen származás van. Ezt a fajta nemzeti identitásfelfogást, hogy a nyelv érték, a kultúra érték, én nagyon is fontosnak tartom. Persze hogy emögé felsorakoztatnak eredetmítoszokat, hozzátapadnak Székelyföldön is mindenféle múzeumba való tradíciók, rovásírást tanítanak a gyerekeknek. Van ilyen itt is, de a mi történetünk alapvetően arról szól, hogy ha valaki magyar, zsidó, cigány, csángó stb., és magyarul szólal meg, akkor gyakran adódik olyan helyzet, hogy figyelmeztetik, beszéljen románul. Magyarországon a nacionalisták, a szélsőjobb, az antiszemiták nem a nyelvet vagy a kultúrát tekintik értéknek, hanem az eredetet. Eljutottunk a hagyományos nacionalizmus hagyományos közhelyeihez. Azért veszélyesek ezek a házmester-ideológiák –így volt szokás nevezni –, mert arról szólnak, hogy nem az az érték, amit létrehoztam, amit teremtettem, hanem az, hogy milyen géneket hoztam magammal. Árpádtól származol, vagy nem származol Árpádtól? Ezzel helyettesítem be azt az egyéni teljesítményt, amit nekem kellene fölmutatnom. Azért annyira vonzók az ilyen jellegű nacionalista ideológiák, mert fölmentenek az alól, hogy te magad teljesíts, amikor azt mondják, te eleve értékes vagy, mert annak születtél, aminek születtél, a másik pedig eleve értéktelen, mert annak született, aminek született. Közhelyek, amiket nem árt időről időre újra elmondani és tisztázni. Ennek semmi köze ahhoz, amit mi gondolunk a magyarságunkról. Magyarországon jelentős értelmiségieknek joggal fut végig az idegszálaikon a borzongás, amikor úgy érzik, hogy itt nálunk valakik a magyarságtudatot, a magyar identitást helyezik előtérbe. De hát előtérbe lehet helyezni úgy, hogy más értékeket helyettesitek be velük, és úgy is, hogy ezzel van baj. Ha ennek alapján diszkriminálnak mások, mondjuk, a románok, persze hogy fáj. Fáj a fogam, nincs mit csinálni, azzal foglalkozom, hogy van-e fogorvos. Forgatom a lexikonokat, hogy megtaláljam, mi a helyzet a fogpótlás kérdésével és így tovább. Kezdek tájékozódni, kezdek ezzel foglalkozni, kezdek társaságban is arról beszélni, hogy a fogtömés legújabb módszerei mennyire érdekesek, eredményesek. − K. P. J.: Egy erdélyi értelmiségiben nincsenek olyan gondolatok, hogy a román azért értéktelen, mert eredete szerint román? − M. B.: Dehogy nincsenek! Én az imént a mi racionális politikai attitűdünkről beszéltem. Olyanfajta egyszerű, primitív nacionalizmust, mint amire utaltál az antiszemitizmust, azt én Székelyföldön a románokkal szemben sokszor tapasztaltam. Persze az érvek mindig különböznek, nincsenek igazi analógiák. Miről van szó a románok esetében? Arról, hogy a románok alsóbbrendű jövevények – nem genetikailag, de mint nép –, nem teljesítenek, semmit a történelemben, nem mutattak föl, a kultúrájuk gyengébb. − K. P. J.: Semmit nem mutattak föl? Akik ezt mondják, a saját értékrendjük szerint sem gondolhatják komolyan. Ezeknek az embereknek az értékrendje miből áll? − M. B.: Jó, persze, miből?! Erdélyt be kell járni. Valóban vannak különbségek a társadalom szervezettségében. Ha egy mezőségi román falun végigmégy, de egyébként egy Kárpátokon túli román falun is, akkor az egyéni kezdeményezés szabadságát és balkáni báját, vagy pedig – értelmezés kérdése – balkáni szörnyűségét tapasztalod. Nincs két egyforma kerítés – ezt komolyan mondom. Úgy összességében az utcák egyenesek, a kerítések is egy vonalat alkotnak, de ezen belül az egyik kinnebb egy fél méterrel, a másik bennebb. A házak sem pontosan egy vonalban helyezkednek el. Ez is társadalomszervezés, egyfajta gondolkodásmód. Lehet úgy értelmezni, hogy ez egy alsóbb szervezettségi szint a székely falvakhoz képest, amelyek szintén nyitottak, kimosolyog a virágoskert az utcára, a ház elé. Nyitottak, de rendezettek is. Egyenes vonalban vannak a házak, a kerítések – kisebb nagyobb különbségekkel – egyformák ma is, az emberek utánozzák egymást, többnyire deszka- vagy kovácsoltvas kerítéseket építenek, van egy kis egyenruha a falvakon, még ha faluról falura változik is. Én is hasonlítgatom, büszke vagyok. De mielőtt elfutna velem a ló, mielőtt kezdenék általános konklúziókat levonni, azt mondom: jó, Nézzük meg a szászokat. Ott rend van. Ránk nézve szinte megalázó, hogy a miénkhez képest micsoda rend van náluk, a házaik körül, a falvaikban, micsoda fegyelem. A szász házak erődszerűek, hozzájuk képest mi is csak házikókat építettünk, és nem is tartjuk rendben, amink van. Gyerekkoromban állandóan azt hallottam, hogy mi becsületesebbek, leleményesebbek, okosabbak vagyunk, mint a románok. Ez már hasonlíthat valamennyire a magyarországi szélsőséges nacionalizmusra, de még mindig van egy alapvető különbség: ez egy tényleg sarokba szorított népnek a védekező nacionalizmusa volt akkor, és ha úgy tetszik, az ma is. Nem szabad felmenteni, de mégiscsak védekező nacionalizmus volt. Igaz, hogy itt vannak a nyakunkon a románok, igaz, hogy elvették mindenünket, igaz, hogy már beszélni sem hagynak minket magyarul, de mi többet érünk, ők semmi emberek hozzánk képest. Így nem kezelhetők, így nem oldhatók meg történelmileg a dolgok, de ez a magyarázata. Magyarországon mit látok, kívülről? Hogy amit a szélsőjobb művel – és teheti kontroll nélkül –, az egy nemzet öngyilkos viselkedése. Az antiszemitizmus, a cigányellenesség. − K. P. J.: Hogy lehetne meggyőzni a magyar zsidóságot arról, hogy, például Erdélyben igenis van nacionalizmus, védekező nacionalizmus, és az nem ellenük irányul, mert senki ellen nem irányul? Erre kellene megoldást találni, és nem retorikai szinten, hanem a gyakorlatban. Amikor kimondom, hogy magyar vagyok, nem azért teszem, mert ellenedre mondom, Te is ugyanolyan magyar vagy, mint én, attól függetlenül, vagy azzal együtt, hogy te ilyen vagy olyan, cigány, sváb, zsidó származású magyarnak tartod és mondod magad. Magyar vagyok, magyar érzelmű vagyok, magyar identitású vagyok, és ezzel nem akarok többet mondani, mint, amennyit mondok. − M. B.: Az antiszemitizmus szétszakítja a magyar kultúrát, a magyar közéletet, tönkretesz mindent. Nem beszélve arról a történelmi bűnről, ami a huszadik században már szörnyűségekbe kergette Európát, Európának ezt a részét különösen, és ezen belül Magyarországot. A holokausztra gondolok, zsidótörvényekre, deportálásokra. Azt az ellentmondást máig nem dolgozta fel senki, máig nem nézett magába ez a nemzet, hogy például Radnóti Miklóst egyik legnagyobb huszadik századi költőnknek tartjuk, így szerepel a tankönyveinkben, de ha belegondolsz az életébe, látod, milyen könnyedséggel vitték a halálba, és egy egész magyar társadalom nem képes ezzel szembenézni. Igen, arról van szó egyébként, amit a kérdésben megfogalmaztál, hogy magyar vagyok, és ez nagyon fontos, de nincsen a ellentétben más identitásjegyekkel. Mi tulajdonképpen ezért küzdünk. Hogy román állampolgárként is lehessünk magyarok. Hogy erdélyiként is lehessek magyar. És így tovább. Ezzel ellentétben a fasizmus arról szól, hogy vagy ilyen vagyok, vagy olyan. Nem lehetek ez is, az is. Erdélyben persze nekünk ma a románokkal szemben kell az identitásunkat meghatároznunk, és ki tudja, mikor szűnik meg ez a szembenállás. − K. P. J.: A védekező reflex több évszázados. − M. B.: Itt van Kertész Imre Nobel-díjának az esete és annak a fordítottja, Herta Mülleré. Herta Müller romániai bánsági sváb nemzetiségű, nem román, nem is volt román, soha nem írt román nyelven. Kivándorolt a kommunizmus alatt, német íróként Nobel-díjat kapott. Többnyire arról ír, amit Romániában élt át. A román közélet reakciója egy pillanatnyi zavar után egyértelmű volt. Éspedig a kisajátítási kísérlet. Megpróbálták kisajátítani. − K. P. J.: Buta reakció volt. Képesek lettek volna eljátszani az esélyt, hogy a közeljövőben egy valóban román író Nobel-díjat kaphasson. − M. B.: Hát nem tudom. De nem sikerült a kisajátítása, mert Herta Müller elutasította. Bukarestben, Gabriel Liiceanut is leiskolázva, hogy nem vállal közösséget a román értelmiséggel. Kertész Imre magyar író, magyarul ír, magyar identitása van, még akkor is, ha mára már erősen beágyazódott a német környezetbe Németországban. Vele kapcsolatosan nem volt, nem lett volna szükség semmilyen kisajátításra. Természetes módon örülni kellett volna annak, hogy magyar író Nobel-díjat kapott. És ami ennél is lényegesebb – itt látom ezt a magatartást öngyilkosnak –, attól függetlenül, hogy ki hogyan ítéli meg Kertész Imre életművét – én a Sorstalanságot egyedülállóan fontos műnek tartom –, a magyar értelmiségnek ki kellett volna használnia, hogy egy magyar író, Kertész Imre, Nobel-díjat kapott. Felhasználni arra, hogy népszerűsítsük értékeinket Európában. Nemhogy nem így lett, hanem ennek az ellenkezője történt, elkezdődött a zsidózás meg minden disznóság. − K. P. J.: Sajnos nem tudom pontosan idézni, Cs. Szabó Lászlónál olvastam: az egyén identitásával akkor van baj, amikor a társadalomnak van baja a saját identitásával. Amikor az egyén keresi és nem találja, és mindenfélét kitalál, hogy meghatározza a maga identitását – ami most Magyarországon is történik –, akkor a társadalom maga van identitászavarban. Ha minden olyan nagyon egyértelmű, ősi és mindenki másénál nemesebb, akkor mit kell keresgélni? − M. B.: Én sem értem, hogy Magyarországon miért ne alakulhatott volna ki egészséges társadalmi tudat és nemzetszemlélet. Törvényszerű volt-e, hogy Magyarország mára ilyen meghasonlott ország legyen? És ha igen, akkor mégis melyek az okai ennek a meghasonlottságnak? Hogyan függ össze ez a huszadik század történelmével, hogyan függ össze Trianonnal? De hát Trianon következményeit elsősorban mi viseljük, akiket elcsatoltak Magyarországtól. Hogy Magyarországon ennek milyen konkrét következményei vannak, és hogyan érzékelik, ezt már sokkal bonyolultabb megítélni. Továbbmenve: mekkora része van ebben a két világháború közti időszaknak, utána a kommunizmusnak, 1956-nak? Nehéz lenne szétszálazni. Miért kudarcos ez az ország, ha nem kudarcos? – valahogy így kellene fogalmazni. 1989-ben, 1990-ben óriási lépéselőnnyel indult Magyarország ebben a térségben, látszólag minden feltétel adott volt, hogy vezető országgá váljék. Kik mit mulasztottak, miért alakulhatott úgy, hogy az előny mára szétporladt? − K. P. J.: A két háború közötti időszakban egyfajta szupremációt akartunk érvényesíteni, ismét valami hasonlót ahhoz, ami az első világháború következményeihez is vezetett. 1990 után a jobboldali kormányok mintha oda mennének vissza, legalábbis retorikai szinten. Ezt persze hogy sem a románok, sem a szlovákok nem fogadhatják el. Elkezdtünk úgy viselkedni, mint a két háború között. Hallottam román emberektől, akikkel tudok barátkozni, és akik tudnak velem barátkozni, hogy az átlag román emberben a mai napig van kisebbségi érzés, és amikor ezt észreveszi magán, kitör. Ez is egyfajta frusztráció. Nem erről van szó? Vajon mit akartak ezzel a gőgös, pökhendi, magasabbrendűséget erőltető retorikával elérni a rendszerváltás után a konzervatív magyar kormányok? És hol akarták elérni? Hova üzentek, hazafelé vagy a határon túlra? Gondoljunk vissza: beleszóltak a szlovák belügyekbe, beleszóltak a román belügyekbe. Nem a szlovákiai magyar ügyekre és nem a romániai magyar ügyekre gondolok most. Nem ennek isszuk a levét? − M. B.: Egymás dolgaiba végül is ma már beleszólnak az európai uniós országok. Lassan el kell felejteni annak a szónak a jelentését, hogy belügy. Számomra inkább az a kérdés, hogy ez mennyire kölcsönös. Egyébként ismétlem, én az MDF-kormány külpolitikáját árnyaltabban látom, bár az is konzervatív kormány volt. Igaz, a Kárpát-medencében ők sem voltak eredményesek. Ezt a nemzetet jó néhányszor agyba-főbe verték. Ne menjünk messzibbre: 1848–49. Volt egy ország, tagadhatatlanul jogos igénnyel, hogy szabaddá váljék. Hogy ezen belül nemzetiségi kérdésekben mi volt a helyzet, fontos, de a kori mércével ez másképpen nézett ki. A XIX. század közepén nem sok nemzet volt, amely nagy toleranciával közelítette volna meg az etnikai kérdéseket. A tizenkilencedik század közepe a nemzeti intolerancia korszaka egész Európában. Magyarország nemzetiségekhez fűződő viszonya rendezetlen volt, így van, és ez súlyos következményekkel járt. Viszont ettől függetlenül teljesen jogos volt a kísérlet, hogy független országgá váljék. Ennek eléréséért meglehetősen nagy áldozatot hozott a nemzet, félig agyonverték, aztán jött a kiegyezés. Milyen érdekes, hogy a csehek például föl sem lázadtak, de ki sem egyeztek… Nem tudok arról, hogy a cseheknél lett volna szabadságharc, mint nálunk, de kiegyezniük sem kellett. Nekik is lett volna már módjuk erre a dualizmus idején, mégsem egyeztek ki, nem erőltették. Viszont ennek következtében az első világháborúból nyertesként kerültek ki. Mi meg minden szempontból veszítettünk. Azt hiszem, hogy számos ilyen dráma van mögöttünk, és számos frusztráció. Sok minden ezzel magyarázható. Egy dolog nem, hogy nem vagyunk képesek mindezt kellő józansággal feldolgozni, és nem vagyunk képesek tanulságokat levonni. Az nem válasz erre a helyzetre, hogy tetőtől talpig vitézkötésbe öltözünk. Ezek szép, kedves, érzelmes hagyományok, de nem válasz. Nem válasz az sem, hogy dúlnak a hagyományőrző mozgalmak, Erdélyben is huszártisztek lovagolnak fel-alá. − K. P. J.: Nem is lenne baj, ha nem kellene attól tartani, hogy hivatalos rangra emelik. Mindenütt a világon vannak hasonló játékok, miért ne őriznék az indiánok a magukét, a lovagok a magukét? De nem lenne szerencsés, ha meg kellene tanulnom a rovásírást ahhoz, hogy megtudjam, éppen melyik faluban járok. − M. B.: Beszéljünk Romániáról… Nem a néplélekről beszélek, hanem arról, hogy a hivatalos román politika 1989 előtt durván nacionalista volt, fasisztoid retorikát, sőt fasiszta eszközöket is használt. Ugyanúgy próbálta elvegyíteni etnikailag Erdély és Székelyföld lakosságát, ahogy Mussolini tette Dél-Tirolban a két világháború között. Ceausescu eszközei hatékonyabbak voltak. Durván magyarellenes, durván antiszemita volt, és durván kisebbségellenes. A romániai zsidókat eladták, alig-alig maradtak zsidók, Izraeltől fejpénzt kaptak a kiengedett emberekért. A németeket eladták, fejpénzt kaptak az NSZK-tól. Ezzel szemben 1989 előtt a nacionalizmusnak még a látszatától is irtóztak Kádárék, ezzel átestek a ló túlsó oldalára. Ahogy én tudom, az iskolákban, az egyetemeken visszafojtottak minden Erdéllyel kapcsolatos kérdést vagy kételyt, a nemzeti érzelmeket általában. Az egészet ki akarták lúgozni, különösen 1956 után, ami, azt gondolom, frusztrációhoz vezetett. Eközben Magyarország kisebbségi politikája lényegileg különbözött a romániai kisebbségi politikától. Vannak államok, amelyek szívósan haladnak – hogy úgy mondjam – a mi szempontunkból elfogadhatatlan úton, például Románia. Következetesen folytatja „húzd meg, ereszd meg” politikáját. Miközben vannak országok, mint például Magyarország, amelyekben az inga kileng, így léteznek a történelemben, aminek az egész nemzet megissza a levét. A Kádár-korszakban Magyarországon teljesen kilúgozták az emberek fejéből a nemzetszemléletet, most pedig szembe kell néznünk a szélsőjobb legvadabb megnyilvánulásaival, az antiszemitizmussal, a cigányellenességgel, a gyűlölettel. Én ebben az égvilágon semmiféle egyenes vonalú előrehaladást nem tudok látni. Népszabadság 2013. november 22.Tőkés: elegem van az ellenem zajló hajtóvadászatból!„Elegem van Romániából” – írta tizenöt évvel ezelőtt Sabin Gherman. A Steaua României érdemrend ürügyén való meghurcoltatásom nyomán én is ezt mondhatnám – de magyar létemre ugyanezt nem mondhatom, mert szavaimat rögtön félremagyaráznák, és „románellenesnek” nyilvánítanák. Hadd mondja tovább tehát Sabin Gherman és az a három-négy millió népi román, aki megelégelte a posztkommunista Románia nyomorát, és a túlélés érdekében a Nyugat fejlettebb országaiba költözött... Nekem magamnak is elegem van azonban abból, hogy közel egy negyed századdal a Ceauşescu-diktatúra bukása után ugyanazok az elvtársak, ugyanazokkal a módszerekkel folytatnak hajtóvadászatot ellenem, és pártutasításra, pártfeladatként törnek pálcát a fejem felett. November 20-án kísérteties élményben volt részünk Bukarestben. Huszonnégy év után ugyanaz a Kincses Előd ügyvéd vett védelmébe Victor Ponta pártvezér és miniszterelnökkel szemben, aki 1989-ben, Temesváron Nicolae Ceauşescu kondukátor ellenében látta el védelmemet. Ceauşescu hírhedt titkosszolgálata visszaüt. Egykor a Securitate 2. Ügyosztályának 3. csoportfőnöksége keretében működött a „Német nacionalisták és fasiszták” elnevezésű alosztály, mely Herta Müller és német sorstársai megfigyelésével foglalkozott. A „Magyar irredentákra” szakosodott igazgatóság viszont velünk szemben volt hivatott megvédeni a nacionálkommunista román rezsimet. Oly hosszú idő után egyenesen hátborzongató, hogy a kétharmados többséggel regnáló Ponta-kormány megintcsak az „irredenta magyaroktól” félti Erdélyt – ez esetben pedig engem vádol azzal, hogy „románellenes” magatartásommal és cselekedeteimmel veszélyeztetem Románia területi egységét és integritását. A Steaua României érdemrend becsületbíróságának szerdai ülése és döntése híven jelzi a romániai demokrácia jelenlegi állapotát. Egyedi voltában is hiteles indikátora annak, hogy országunkban egy posztcseaususzkánus és egy posztszekurista rezsim van hatalmon, mely a rendszerváltozás temesvári örökségével együtt a kisebbségi magyarság jogainak biztosítását is megtagadja. Elegünk van abból az antiszemtia és xenofób típusú magyarellenességből, mely a Ceauşescu-féle homogenizációs politika gyakorlatának megfelelően országunk egyre súlyosbodó válságáról a „magyar kártya” – ismételt – bevezetésével akarja elterelni a figyelmet. Elegünk van a kommunizmusból, melynek jogutódai a román nemzeti érdek védelme ürügyén éppen a nemzet jövőjét áldozzák fel korrupt hatalmi pártpolitikájuk oltárán. Hol voltak 1989-ben Victor Ponta, Corina Creţu és Mircea Geoană, valamint vádaskodó és bíráskodó elvtársaik, akik most, ahelyett hogy a kommunizmus és a forradalom idején elkövetett tömeggyilkosságok tetteseit vonnák felelősségre, mondvacsinált vádak és okok alapján csúfolják meg Temesvár szellemét, és próbálják a magyarok ellen fordítani a románokat? Ami november 20-án történt Bukarestben, az része és egyenes folytatása annak a jogállami és alkotmányos válságnak, amely miatt 2012-ben az Európai Unió ismételten elmarasztalta Romániát. Az Alkotmány által biztosított szólásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás és a védelem alapvető emberi joga szenvedett sérelmet a Steaua României becsületbíróságának eljárása rendjén. Ezzel együtt a romániai magyarság jogainak legitim védelmezése miatt büntet a Párt és a Securitate. Idén nyáron, Tusnádfürdőn, Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében Magyarország védhatalmi szerepvállalását kértem az erdélyi magyarság érdekében. A történtek után az eddiginél is indokoltabb, hogy kérésem megismételjem. A nacionalista, posztkommunista hatalom represszív magatartása, általános magyarellenessége és autonómia iránti visszautasítása láttán nemcsak Magyarország, hanem Európa törvényes védelmére is igényt kell tartanunk – részeként az Unió és földrészünk valamennyi kisebbségi nemzeti közösségét megillető demokratikus jogvédelemnek. „Románia csillaga” elvörösödőben… Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája Erdély.ma 2014. február 15.Megnyílt a Herta Müller életét bemutató kiállításA Securitate „ferdítette” elsőként románra a bánsági írónő műveit! A Szépművészeti Múzeum Barokk Termében február 13-án este került sor a Herta Müller Nobel-díjas írónő életének és irodalmi pályafutásának legfontosabb pillanatait bemutató kiállítás megnyitójára. A szavak ördögi köre című kiállítás anyagát – fényképeket, dokumentumok és könyvek másolatait, kép- és hanganyagokat stb. – a Goethe Intézet és a Literaturhaus Berlin állította össze, és a temesvári Német Kulturális Központ jóvoltából jutott el Temesvárra. A szép számú egybegyűltet, köztük Liliana Oneţ alprefektust és Rolf Maruhn temesvári német konzult Victor Neumann múzeumigazgató köszöntötte. A bánsági születésű Herta Müller Nobel-díjjal megkoronázott irodalmi pályafutásáról prof. Dr. Roxana Nubert, az írónő egykori évfolyamtársa tartott előadást, német nyelven. Herta Müller műveiből részleteket hallgattak meg a tárlatnyitó résztvevői, a szerző előadásában (hangfelvételről) és Claudia Ieremia, a temesvári Nemzeti Színház művésznője tolmácsolásában, román nyelven. Herta Müllernek az Aktionsgruppe Banat irodalmi csoporthoz fűződő viszonyáról, műveinek cenzúrázásáról, a Securitate irattárában talált vele kapcsolatos dokumentumokról Werner Kremm, a Banater Zeitung főszerkesztője tartott kétnyelvű (német és román) előadást. Werner Kremm, az Aktionsgruppe Banat egyik alapító tagja azt is elmondta: Herta Müller később nagyra értékelte az irodalmi csoportosuláshoz tartozó fiatal költők rá gyakorolt hatását, akik nélkül: „Nem olvastam volna és nem írtam volna egyetlen könyvet sem. Az ő segítségükkel éltem túl a megtorló intézkedéseket. Ma is sokat gondolok ezekre a barátaimra és azokra, akik a Securitate lelkén száradnak és a temetőkbe kerültek”. Werner Kremm a Securitate irattárában megtalálta Herta Müller és a többi fiatal német író műveinek „rosszindulatú, tendenciózus, rossz minőségű” fordítását, amire azért volt szükség, mert a politikai rendőrség emberei csak románul értettek. A kiállításon látható, Herta Müllerrel kapcsolatos képek és dokumentumok egy része is a Securitate irattárából származik. Az Aktionsgruppe Banat egykori alapítója, Werner Kremm a Nyugati Jelennek azt nyilatkozta: Herta Müller nem volt az 1972–75 között működött, majd a Securitate parancsára betiltott irodalmi csoport tagja, de kereste velük a kapcsolatot, és elolvasta a kör számára Németországból beszerzett, az akkori kortárs német irodalom legjavát képviselő könyveket. „Amikor Herta Müller írni kezdett, mi határozottan elutasítottuk, hogy az ő írásaival egy oldalon megjelenjenek az írásaink” – mondta Werner Kremm. – Véleményem szerint Müller akkor giccses verseket írt, és nehéz volt vele szót érteni, mert eleve elutasította a párbeszédet. Később az Aktionsgruppe Banat egyik vezéralakja, Richard Wagner író hatása alá került, aki szerintem döntő módon befolyásolta Herta Müller irodalmi pályafutásának alakulását.” A niczkyfalvi születésű Nobel-díjas írónő életét és munkásságát bemutató kiállítás 2014. március 5-ig naponta 10–18 óra között látogatható a Szépművészeti Múzeumban. Február 20-án és 27-én 11–15 óra, valamint március 4-én 10–12 óra között német és román nyelvű idegenvezetéssel látogatható a kiállítás, amelyekre a [email protected] elektronikus postacímen lehet bejelentkezni. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad), 2014. február 17.Csak magyarul!Egy kisfilm kering a világhálón, közösségi oldalakon nevetnek vagy gúnyolódnak rajta. A tévés tudósítás részletében – amelynek címe az egyetlen, ami megbocsátható, „a legrokonszenvesebb magyar sofőr román beszéde” – egy magyar fiatalember válaszol a riporter kérdésére, aki alkalmasint a havas utak helyzetéről érdeklődik. A rossz románsággal adott válasz készséges, „nu are tot oameni cauciuc de iarnă, vin cu vara si nu merge mașina atuncea” (nagyjából: nincs minden ember téli gumi, jönnek a nyárral és nem megy az autó akkor), nyilván tetszett a riporternek is. A román hozzászólók többsége úgy reagál, ahogyan ez jelen körülmények között elvárható, elküld Magyarországra, bárhová a világon. Szidnak, mint a bokrot, elmondják, hogy a magyar vidékre érkező románnal nem beszélnek magyarul, jóllehet a film éppen ellenkezőjét bizonyítja, mint ahogy az is igaz, hogy évtizedek óta velünk együtt élő románok nem hajlandók vagy nem képesek megszólani magyarul, nyilván azért, mert soha nem kényszerülnek olyan helyzetbe, hogy magyarul kelljen beszélniük. A magát egyeduralmi helyzetben képzelő románságot félrevezeti egyfelől a hivatalos politikai közbeszéd, miszerint a hivatalos nyelv a román, így azt mindenki köteles ismerni, másfelől a történetírás, amely még ma is úgy ír, beszél, mintha a mai Románia területén történt események a román történelem részét képeznék. Ha Bukovináról van szó, elfelejtik azt az apró részletet, hogy az a Habsburg Birodalom része volt, ha Erdélyről, akkor azt, hogy az Magyarország volt 1920-ig. A hamis történelemszemlélet kivetül a mai köznapi gondolkodásra is, nézzük meg, ahogy beszélnek a sportolóinkról. A román színekben versenyző magyar sportoló csakis román lehet, a román Tófalvi Éva, Kelemen Zoltán, Miklós Edit stb. De még a német ajkú, német nyelven író, magát erdélyi szásznak valló Nobel-díjas Herta Müller is román író. Mert a logikájukban, aki a mai Romániában él, az román. De menjünk vissza a dicsőségről a bakikhoz. Ha a magyar rosszul beszél románul, kigúnyolják. A megoldás: válaszoljunk magyarul a román újságírók kérdéseire. Olyan tudósító nincs a világon, akinek ne kellene ismernie annak a közösségnek a nyelvét, amelyről naponta ír. Nálunk még a magyar nevek ékezeteit sem voltak képesek megtanulni, vagy a fenti logikától vezérelve, szándékosan nem használják. Nem kell azonnal hasra esni egy kamera vagy mikrofon előtt, nem köteles válaszolni, vagy úgy beszél, ahogy neki megfelel. És most nem a közszereplőkről beszélek, akik szégyent eddig sem hoztak ránk. Ne szégyelljük tehát anyanyelvünket használni, hiszen amúgy is elég kényszerhelyzet van, hivataloktól, bíróságon át egészen az orvosokig, ahol kínlódunk, és senki nem jön segítségünkre. Oláh-Gál Elvira | Székelyhon.ro, 2014. február 21.Papp Sándor Zsigmond: Ki a magyar?Egy lényeges különbség biztos van a román és a magyar nacionalista közgondolkodás között. Ha valaki odaát kisebbségiként elhagyja az országot, és sikereket ér el, akkor őt szinte azonnal lerománozzák, másképpen szólva: teljesítményével együtt visszaemelik a román nemzet kebelébe. Ha viszont nem megy el, és otthon kezd el renitens módon viselkedni (autonómiáért, iskolákért, zászlóért harcol), akkor viszont hazátlan bitang. Bozgor. Így románozta le a ProSport című napilap a magyar sporttörténetet író Miklós Editet. Az a lap, amelyik Görbicz Anita kapcsán is megmutatta már, meddig képes elmenni az ízléstelenség terén. Akkor román sportolókat vettek rá, hogy a győri kézilabdázó mezét tépjék, tapossák, majd ezt fotósorozatban örökítették meg. De ugyanígy félig román Nobel-díjnak tartják a bánsági születésű sváb Herta Müller elismerését is. Holott Müller már a Népszabadság hasábjain is egyértelművé tette: az alkotás nyelve a fontos a nemzeti hovatartozás szempontjából. Ő ezt így gondolja, a románok meg majd lejátsszák maguk között. És még azt is hozzátette, inkább ne lett volna író, ha ezzel megspórolhatta volna a Ceausescu-féle diktatúra halálfélelmét. A ProSport kommentelői azonnal nekimentek a Román Síszövetségnek, hogy miért teremtett méltatlan körülményeket Miklós Editnek. A síszövetség válaszolt is a maga módján: kifizettetnék a sízőnővel a román évek költségeit (Miklós 2010 óta versenyez magyar színekben). Ezzel szemben nálunk a Berlinben élő Kertész Imrét egy jól körülhatárolható csoport már nem számolja a magyar irodalomhoz. Többszörös árulása miatt. S vélhetőleg Nádas sem úszná meg, ha kitüntetik. A kozmopolita Esterházyról már nem is szólva. Ők valamiféle kisebbséghez tartoznak így vagy úgy, vagyis nem illenek bele a homogén nemzetállam mítoszába. Inkább a hiány, mint a szégyen. De Janics Natasa is megtapasztalta a magyar szurkolók egy részének szeretetét, amikor bejelentette: férje miatt szerb színekben folytatná a versenyzést. Leárulózó hangok persze a románok között is akadnak, ám inkább a kisajátítás jellemző. Emiatt próbálta meg Funar is román királlyá tenni annak idején Mátyást Kolozsváron. Ha az ugyanis, akkor Erdély sem kérdéses többé. Teszi ezt különben egy olyan ország, amely anno pénzzé tette svábjait, ha azok Németországba akartak emigrálni, és szintúgy jeleskedtek a homogenizálás terén. Ám a rendszerváltás után fordult a kocka, jól jön az elismerés visszfénye az irodalmi Nobel-díjjal csak kacérkodó, a téli olimpián betliző országnak. Magyarán: odaát az érték képes felülírni a nettó hülyeséget. Ha dicsőségről van szó, akkor a román hazafi engedékeny és simulékony lesz. Nem mondom, hogy nálunk nincsenek hasonlóképpen gondolkodó szélsőségesek, de a vezető szólamok mégis a kitaszítás, kizárás logikáját követik. Ha elment valaki, akkor ott fulladjon meg. Pláne, ha még kritizálni is meri szülőhazáját. És rögtön kiderül az is, hogy nem volt igazi magyar sosem. Népszabadság, 2014. április 2.Áprily-est a VártemplombanEgyüttlétek emlékkönyve A 102. Áprily-estnek, illetve a nagyenyedi rendezvénysorozat első évtizedét megörökítő emlékkönyv marosvásárhelyi bemutatójának adott otthont hétfő délután a Vártemplom gótikus terme. Ötvös József lelkipásztor a Példabeszédek könyvéből idézve – "A vidám szív a legjobb orvosság" (Pld. 17, 22) –, illetve a jellegzetes Áprily-fohásszal – "Imádkozom, legyek vidám" – teremtett örömteli hangulatot az enyedi vendégekkel eltöltött másfél órához. A lelkész arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy a vidámság az Ószövetségben többször is előforduló fogalom, míg az Újszövetségben csak egyszer utalnak rá, majd arra emlékeztette a híveket, hogy a 90-es években Romániába látogató hollandoknak feltűnt az erdélyi keresztények szomorúsága, amely az úrvacsoravételi szertartásnál is érzékelhető. Ennek nem kellene így lennie, hiszen az evangélium szó valójában örömhírt jelent – hangsúlyozta Ötvös József, majd párhuzamot vont Marosvásárhely és Nagyenyed között: Enyednek is van vártemploma, akárcsak a mi városunknak, és a templom és a kollégium mindkét város múltját meghatározta Az elkövetkezőkben Kerekes Hajnal, a Fehér megyei RMDSZ ügyvezető elnöke az emlékkönyvig vezető út kezdeteire tekintett vissza, az enyedi Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház történetét idézte fel, amelynek 2002-es avatóünnepségén Kilyén Ilka is fellépett. – Vidámak voltunk, igazán vidámak – emlékezett a színművésznő a tizenkét évvel ezelőtti eseményre, majd Csávossy György Ima és Áprily Egy pohár bor című versével tette ünnepibbé az együttlétet. A nagyenyedi magyar közösséget maga köré gyűjtő Áprily-estek megálmodója, Józsa Miklós nyugalmazott tanár szintén a rendezvénysorozat ötletének megszületéséig pergette vissza az időt. A nagyenyedi világba "belegyökerezett" költő nevét viselő találkozók megvalósításához minden előzetes terv nélkül láttak hozzá, és 2003. február 7-én sor is került az első rendezvényre, melyen Király László Bánffy Miklósról tartott előadást. Ennek kapcsán Józsa Miklós azt is elárulta, hogy a legutóbbi egyeztetések alapján ez év decemberében Nagy Miklós Kund értekezik majd Bánffyról. – Nem mindig heti rendszerességgel, de következetesen, és a tökéletes harmónia jegyében zajlottak az Áprily-estek, és az emberek lassan megszokták, igényelték ezeket a rendezvényeket – tette hozzá az enyedi vendég, majd fel is sorolt jó párat a jeles alkalmakból – előadásokból, könyvbemutatókból, tárlatnyitókból –, melyek során a találkozók családi hangulatú összejövetelekké nőtték ki magukat. A továbbiakban Bakó Botond, az emlékkönyv értelmi szerzője ismertette a kötetet, amelyet eredetileg albumként képzelt el, és Kerekes Hajnal biztatására tágított több témát körbejáró, kordokumentum értékű művé. A hét fejezetből felépülő könyv első része az Áprily-esteken elhangzott előadásokhoz kapcsolódik, a továbbiakban a rendezvények médiában való tükrözése jut kifejezésre, majd Áprily nevéhez kötődő írásokat – többek között az Áprily-emléktúráról szóló beszámolót –, illetve magvas mondásokat talál benne az olvasó, ugyanakkor pedig az otthoni helyszínek is felvillannak, és a találkozók törzsközönsége is előtérbe kerül. – Ezek az emberek aktív részesei voltak az Áprily- esteknek, nemcsak a hozzászólásaikkal, de a találkozásaikkal, összeölelkezéseikkel, azzal, ahogy jöttek a sok magyar nevű utcából – hangsúlyozta az emlékkönyv szerkesztője, majd Herta Müller szavaival zárta ismertetőjét: – Amit elhoztunk a szülőföldünkről, az az arcunkra íródik. Ennek a közönségnek az arcán is tükröződik a 10 év, és nem túlzás azt mondani, hogy hasonlítanak egymásra. Úgy, mint azok a diákok, akik 10-12 évet a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban vagy a Bolyai líceumban töltöttek el. Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely) 2014. június 3.SAJÁT ÉLET?Auto és Nómia Aki találkozott „1989” etnikumok fölötti egyetemességével, annak be kell látnia, hogy az autonómia harcosa lefelé licitál. Téves út. Nem „jófelé” vezet. Sőt, egyáltalán nem „vezet”. Aki autonómiát kér, falak építésébe kezd. És azt is tudjuk, hogy a falak, turris ululans odacsalogatják azokat, akik faltörő kosokkal kószálnak erre meg arra a nagyvilágban. Az autonómia fétise kiszolgáltatottá tesz, jóllehet a kiszolgáltatottság ellen kellene hatnia. A közösségi igények kielégítésére szüntelenül ügyködő csoportok jönnek létre, hozzáértésük garanciája a fétis mértéke. A tömegeket az igazságszolgáltatás érdekli, és nem az igazság. Márpedig az az igazság, hogy az „erdélyi” „magyar” „autonómia” semmit nem mond az erdélyi magyar emberről. Egy közösség tagjai akkor válnak a közösség hordozóivá, ha tükrözik (vagyis részesei mindannak), amitől különböznek. Ha azt hallom: ír (mármint irish), James Joyce jut eszembe. Ha azt hallom: ausztriai szlovén, rögtön Peter Handkéra gondolok, ha bánáti sváb: Herta Müllerre, ha szlovákiai magyar: Szigeti Lászlóra, ha katalán: Picassóra. Az izlandiak: Sjón, a minnesotai indiánok: Jim Northrup. Olyanok jutnak eszembe, akik az egyetemes igazsággal mérték magukat. Alattunk a dübörgő föld, halottak állandó csatározásával, fölöttünk az ég, végtelen titkaival. „1989” az ég felé nyitott utat. Nem csupán a múlttal, hanem a jövő negatív képződményeivel is szakított. Azt is le tudta győzni, ami akkor még nem is létezett. Nem az időből való kitiltásával, hanem ellenkezőleg: a korlátozás és előjogok nélküli befogadás eszméjével. Aki emlékezik azokra a napokra, megrémül a közösségi autonómia harcosainak avíttas fogalmaitól. Elgondolkozik. Mit hoz magával a nyílt tér közösségi térként való kisajátítása? Mi a következménye a törvény semlegességéről való lemondásnak (amikor a törvény nem átlátszó konstrukció, hanem egy bizonyos közösséget kiszolgáló gépezet)? És főképp mi a veszélye annak, ha az autonómia létrejöttéhez igazolni kell, ki a tagja az autonómiára kijelölt közösségnek? „Sajátélet”, „sajáthalál” smafu. Egy ember szubjektív mélységeit nem lehet a politikai retorika alakzataival megjeleníteni. Az erdélyi magyar autonómia azért nem mond semmit az erdélyi magyar emberről, mert meg kell határoznia, ki az erdélyi magyar ember. Efféle szelektálásra komoly tapasztalatok vannak itt. Mint ahogy arra is van sötét előkép, hogy amikor a szomszéd háza ég, mi gyorsan kenyerünkre karikázzuk a hagymát, és feltűzzük a kihegyezett mogyoróvesszőre a szalonnadarabot… Forgandó dicsőségét mindegyik autonómia a másik lejáratására alapozza. Kik mondják meg, hogy miként azonosítható a közösségi igények alanya? Majd kiszáll valaki Homoródalmásra, rám próbálja az Etalon Székely Harisnyát, és ha feszül vagy lötyög, mehetek vissza a szikes alföldre? Vagy jön László atya, és elő kell vennem a keresztlevelemet? (Apámat is vonakodott a szatmári eklézsia eltemetni, mert nem oda tartozott. Pedig egy halott ember igazán egyetemes.) Egyetemes szingularitásnak nevezhetjük azt a halmazt, amely az összes halmazban közös. Ennek is van itt régről ismert hagyománya. Kós Károly százéves „erdélyi gondolata” oda konkludál, hogy az Erdélyben élő emberek, a szomszédaik partikularitásának elismerésében az egyetemességet élték meg. „…a három együtt élő kultúra tudattalanul állandó és soha egészen meg nem szűnő törekvése volt, hogy faji természetének megtartásával olyan közösségeket vegyen magára, melyek különvalóságaik ellenére is erdélyivé tegyék.” Amikor Kós Károly ezt megírta, még 70 év volt 1989-ig. Amit ő egyetemes szingularitásként megnevez, a közös Erdély, még túlságosan magán viselte a különbözést; a három együtt élő kultúra túlságosan bezárkózott saját magába. Azok a történelmi események, amelyek onnan kiránthatták volna őket, a földről és a föld alatt egymással hadakozó halottakról szóltak. Az égi „1989” viszont jól beillik Kós gondolatkísérletébe. „1989” a maga káprázatos egyetemességével kiszakította „alanyait” az ideológiai, etnikai, kulturális, földrajzi, gazdasági zártságból. Az egyetemesség követelményei között egy sincs, amely ne volna hasznosítható emberek és népek összességében. Láng Zsolt. Transindex.ro 2014. szeptember 5.Megnyílt a Securitate, a diktatúra eszköze kiállításMilyen módszerekkel dolgozott a román kommunista titkosrendőrség? A temesvári Művészeti Múzeumban szerdán megnyílt a Securitate, a diktatúra eszköze című vándorkiállítás. A rendhagyó kiállítást dr. Victor Neumann, a Művészeti Múzeum igazgatója nyitotta meg, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) képviselői, Liviu Burlacu és Cipriana Moisa jelenlétében. Az eseményről a „mindenhol jelenlevő” Securitate sem hiányozhatott: a megnyitón hívatlan vendégként megjelent Radu Tinu, a Temes megyei Securitate volt helyettes főnöke, aki – talán megszokásból – szorgalmasan fotózta a kiállított dokumentumokat és a jelenlevőket. A román kommunista titkosrendőrség 41 évig tartó áldatlan tevékenységét bemutató kiállítást a Securitate irattárát kutató szakemberek tudományos módszerekkel állították össze. A 45 pannó dokumentumai és fotói kronológiai sorrendben mutatják be a diktatúra elnyomó gépezetének tevékenységét, amely 1948–64 között az ellenzék teljes megsemmisítésére, az ellenállók kivégzésére irányult. A diktatúra 1964-ben kezdődött „puha” korszakában elsősorban a rendszer „ellenségeinek” a megfigyelése, az elégedetlenkedők megijesztése és lejáratása, a pszichikai nyomás volt a cél, a fizikai erőszakhoz ritkábban nyúltak a titkosrendőrség emberei. A kiállításon a temesvári értelmiség (írók, képzőművészek) megfigyelésének módszereit – lakásokba beépített mikrofonok, autókból készített fotók, cenzúrázott levelek, besúgói nyilatkozatok stb. – is nyomon követhetjük. A kiállítás külön foglalkozik 1989 decemberének eseményeivel, ebből az időszakból hivatalos dokumentumokat (rendkívüli állapot kihirdetése, a temesvári forradalom vérbe fojtására vonatkozó, „madárnyelven” írt utasítások) és a fővárosi utcai megmozdulások során készült fotókat láthatunk egy magángyűjteményből. „A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) felkérésére adunk otthont ennek a vándorkiállításnak – nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Victor Neumann történész, a Művészeti Múzeum igazgatója. – A valósághoz az is hozzátartozik, hogy a temesvári múzeumok ma nehéz helyzetben vannak, a Művészeti Múzeum az egyetlen, amelyik kapacitása 80-85%-án működik, ezért nagy örömmel elvállaltuk a kiállítás megszervezését. Annál is inkább, mert a diktatúra évei alatt Temesvár az antikommunista harc fellegvára volt, és innen indult el a Ceauşescu rezsim bukását eredményező felkelés. A kommunista diktatúra 45 éve alatt mindig voltak másként gondolkodók Temesváron: 1956-ban a diákok körében erős visszhangja volt a magyar forradalomnak, több ezren tüntettek a rendszer ellen, aminek drámai következményei voltak a megmozdulás résztvevői számára. Később is voltak másként gondolkodók, mint Eduard Pamfil bionikakörének tagjai, a német írókat tömörítő Aktionsgruppe Banat vagy a képzőművészek Sigma csoportja, élükön Ştefan Bertalannal.” A kiállítás megnyitóján részt vett Teodor Stanca, a Volt Politikai Foglyok Egyesületének elnöke, aki nehezményezte, hogy a kommunista rezsim üldözöttjeit (átlagéletkoruk 80 felett!) elfelejtették meghívni a rendezvényre. Daniel Vighi temesvári író, aki a kommunista titkosrendőrségnek a temesvári értelmiség ellen folytatott tevékenységét kutatja, hangosan „üdvözölte” a kiállítás közönsége közé vegyült Radu Tinu volt Securitate ezredest, akinek feladata volt többek között Herta Müller (ma Nobel-díjas író) és Tőkés László (ma EP-képviselő) megfigyelése és következetes lejáratása. Utóbbi tevékenységét Radu Tinu (üzletember) ma is folytatja, lejárató írásokat és nyilatkozatokat közölve Herta Müllerről és Tőkés Lászlóról. A Securitate, a diktatúra eszköze című vándorkiállítás szeptember 29-ig naponta 10–18 óra között látogatható a Művészeti Múzeumban (Vármegye háza), hétfő kivételével. Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad) 2015. október 2.A román BolyaiKérem a kedves olvasókat, hogy jelen jegyzet alapvetésének megfogalmazását megelőzően tegyenek félre minden olyan éles, hegyes, esetleg gömbölyű, de kemény és nehéz tárgyat, amellyel akár önmagukban, akár másokban kárt tehetnek, majd üljenek le valami olyan felületre, ahonnan esetleg leszédülve biztosan nem szenvednek maradandó sérüléseket. Megvolt? Jó, akkor jöjjön az alapvetés: Bolyai János, a neves 19. századi matematikus, a nem euklidészi geometria egyik megalapozója román volt. Ezt nem én állítom, hanem az adófizetők pénzéből fenntartott román közszolgálati rádió kolozsvári területi stúdiójának illetékesei, akik olyan sorozatot indítottak, amelyben száz, a történelem során valamilyen rendkívüli teljesítményt nyújtó románt mutatnak be. Nos, ebben a sorozatban jelent meg egy anyag a következő címmel: Bolyai János – a román, aki forradalmasította a geometriát. A címet olvasva vadul elkezdett kattogni az agyam, hogy a cikk szerzője szerint vajon a Bolyai vagy a János tűnhet ősi dákoromán névnek. Aztán eszembe jutott, hogy alig egy héttel ezelőtt a román média már egy másik, Szabó Péter nevű „románt” is körbeajnározott, mint a román kultúra és tudomány hírnevének öregbítőjét, miután ő egy Marosvásárhely melletti műhelyben összeszerelt faautóval mutatkozott be a Frankfurti Autószalonon. Jó, azt tudjuk, hogy román barátaink előszeretettel románoznak minden román állampolgárt, nemzetiségüktől függetlenül. Igaz, ez rendszerint csupán akkor van így, amikor egy erdélyi magyarral vagy némettel dicsekedni lehet a világ előtt (lásd a neves „román” írónő, Herta Müller irodalmi vagy az aradi születésű, szintén ezer százalékig román Stefan W. Hell kémiai Nobel-díját), de érdekes módon, amikor például a Párizsban vagy Rómában életvitelszerűen koldusmaffiát üzemeltető, roma nemzetiségű román állampolgárokról van szó, akkor gondosan odafigyelnek arra, hogy kiemeljék: romákról van szó, nem románokról. Mindazonáltal büszkék lehetünk arra, hogy egyes román körök annyira megbecsülik tudósaink teljesítményét, hogy a legszívesebben elbitorolnák őket. Elvégre lopni csak tiszta forrásból érdemes Balogh Levente Krónika (Kolozsvár) 2015. október 26.Valóság kerestetikMár Elias Canetti, a huszadik század egyik legjelentősebb írója is úgy vélte: „Nehezen elviselhető gondolat, hogy az idő egy meghatározott pillanatát követően a történelem megszűnt valóságosnak lenni. Anélkül, hogy ennek tudatában lehetett volna, az emberi faj hirtelen elveszítette a valósághoz fűződő kapcsolatát. Eszerint mindaz, ami azóta történt, nem lenne igaz, éppen csak nekünk nem lehetne erről tudomásunk. Legfontosabb célunk és kötelességünk, hogy megkeressük ezt a pillanatot, mert amíg meg nem találjuk, tovább kell folytatnunk a jelenlegi rombolást.” A szóban forgó rombolás nyilvánvalóan kulturális természetű. A „multikulturalizmus” néhány éve Angela Merkel által is eltemetett, de újabban épp általa feltámasztani próbált eszméje (Wir Schaffen es!) azonban a Canetti által megjelölt feladatra merőben alkalmatlan. Az állítás igazsága hazai példán is jól bemutatható. Az egységes és oszthatatlan román nemzetállam meghatározó pozícióit – a Nemzeti Liberális Párt „européer” gondolatrendszerének hála – ugyanis fokozatosan a román asszimilációs politika vívmányainak számító „idegen” eredetű románok foglalják el. Az echt német, mert korábban a romániai németek „etnikai” pártjának elnökeként, s az egykor szinte színnémet Nagyszeben polgármestereként ismertté vált Klaus Johannis után, aki nevét közben a román helyesírás követelményeihez igazítva újabban már Iohannisként tünteti fel, a román állam „legfontosabb” hatalmi struktúrájának a Román Hírszerző Szolgálatnak (a SRI-nek) frissen kinevezett igazgatója, Eduard Hellvig is ugyannak a liberális pártnak a köreiből került ki. Ez a kinevezés ugyanazt az alapvető információt küldi a nemzetközi nyilvánosságnak: Romániában nyoma sincs semmiféle nacionalizmusnak, hiszen a magyarok szeparatista törekvéseit (melyek amúgy nincsenek is, hiszen a magyarság nevében egy-két eszement székely zelegorkodik) nem románok, hanem a német kisebbség tagjai bélyegzik meg. Az ötlet korántsem eredeti. Ez is, mint az elmúlt 150 év csaknem minden zseniális ötlete, eredendően tőlünk, magyaroktól származik. Az Osztrák–Magyar Monarchia liberalizmusa a századelőn a Felvidék iskoláinak élére zsidó származású magyarokat delegált, hogy a szlovákokat elmagyarosítsák. A piszkos munkát nem a „fajmagyaroknak” kellett elvégezniük, hanem a „nem-igazán magyar” asszimiláltaknak, akiket nem igen lehetett magyar nacionalizmussal vádolni. Ennek – a jelöltek által lelkesen vállalt gyalázatos húzásnak – aztán meg is ittuk, s a szlovákiai magyarok máig is isszák a levét. A következmények ezúttal sem maradhattak el. A romániai magyarok masszív hozzájárulásával (becses személyem is közéjük tartozik) államelnökké avanzsált nagyszebeni polgármester Angela Merkelnek már dagadó kebellel újságolhatta, hogy Romániában „nincs magyar kérdés”. Pedig még német is van. Igaz, ma már pusztán retrospektíve, de továbbra is élesben. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem jeles professzora, Mircea Muthu (s itt iróniának nincs helye, Muthu professzor élvonalbeli értelmiségi) a romániai származású Herta Müller Nobel-díját Románia arculcsapásaként érzékelte, hiszen az írónő – szerinte – a nemzetközi média üdvöskéjének számító Umberto Eco elöl az erdélyi szász diaszpóra manipulációnak köszönhetően (azaz a Romániából kitelepedett német nacionalisták ügyködéseinek „hála”) halászta el a Nobel-díjat. Merthogy a Ceauşescu által kiárusított németek (ezt szavaiból már én olvasom ki) így próbáltak elégtételt venni az általuk übermensch módra megvetett román kulturális életen. Nem zárható ki, hogy mindebben van kevéske igazság is (sok semmiképpen sem lehet), de ha Kertész Imre Nobel-díja kapcsán egy élvonalbeli magyar értelmiségi fogalmazna meg hasonló gondolatokat, az illető minden kétséget kizáróan a nemzetközi nyilvánosság páriájává válna, azaz nevét a nyilvánosság nagy valószínűséggel törülné a komolyan vehető értelmiségiek listájáról. (Még otthon, saját hazájában is.) Muthu professzor úrral semmi hasonló nem történt. Sőt, a románellenes nemzetközi összeesküvés hallgatólagos támogatója, Angela Merkel önfeledten ölelkezik a Muthu professzor összeesküvés elméletét szintén hallgatólagosan támogató Klaus Johannisszal. Bíró Béla Szabadság (Kolozsvár) 2016. április 15.Levente, a „dák fióka”Már a királyság megalakulása óta Romániában az egységes nemzetállam létrehozása volt az állandó cél. Még akkor is, ha – amiként Lucian Boia írta – még a két fejedelemségben sem éltek csak románok (bár akkoriban nemes egyszerűséggel a zsidókon kívül mindenkit ide sorjáztak), a transzilván területek Regáthoz csatolásakor csak romlott az arány. Ennek ellenére már az 1923-as alkotmányba belecsúsztatták, hogy Románia egységes nemzetállam, és kimondták, hogy ez a cikkely nem változtatható meg. Az azóta kidolgozott alkotmányokból (akadt jó néhány) nem is került ki. A gyulafehérvári ígéretek még jól el sem szálltak, beindult a nemzetiségek beolvasztása, az évek teltével eljutottak odáig, hogy mind több család- és személynevet románná írtak át. Sőt, nem lehetett leírni a települések, hegyek, folyók, határrészek neveit, csak románul. Megtörtént, hogy külföldön a személyazonossági szerint írták ki az ismertebb sportoló nevét, a többségiek azt sem tudták, ki az illető, hiszen hazai fogyasztásra a Szatmáriból Sătmăreanu, Kirnerből Chirut, Víghből Vigu lett, a Galina Alinává, a József Iosiffá, az Imre Emeric-ké változott... Ha nem „keresztelték át” az ismert ember nevét, akkor szóban, írásban tették azzá. Így lett úgymond román a Nobel-díjas Herta Müller, az Oscar-díjas filmben játszó Molnár Levente, de még a magyar X-faktort megnyerő Tóth Andrea is, hogy néhányat említsünk. Mondják is a nacionalizmustól túlbuzgó többségiek, hogy amiként Franciahonban mindenki francia, Romániában is mindenkinek románná kell válnia. Itt azonban van egy kis ferdítés, hiszen a franciák is vakarják most a fejük búbját, hiszen ott sem mindenki francia, mostanság kiderült, hogy élnek korzikaiak, bretagne-ok, baszkok is, nem szólva az arabokról. Mi pedig nem leszünk románok (még magyar származású románok sem), mert erdélyi magyarnak születtünk. Magyar tudattal, magyar érzelmekkel... Ezért nem díjazzuk azt sem, hogy a személyikről szóló új törvénytervezetbe néhány honatya megint nemzetiséggé akarja átírni az állampolgárságot. A legtöbb EU-s országban – így Magyarországon is – kihagyták ezt a rubrikát, hiszen tudott dolog, hogy a személyit kiadó állam állampolgára az illető. Persze, ezekben az országokban nem hangsúlyozzák lépten-nyomon, hogy egységes nemzetállamok lennének. Román Győző Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) lapozás: 1-30 | 31-31
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
